Egy pont jutott a Bikáknak

spigott - 2020. november 15. 21:28

Ismét kétgólos hátrányból egyenlített, de végül büntetőlövések után 4-3-as vereséget szenvedett a MAC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A fővárosi Tüskecsarnokban, a listavezető MAC HKB Újbuda vendégeként korcsolyázott jégre vasárnap este hét órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában. Bár az összecsapás esélyesei a házigazdák voltak, a DAB drukkerei abban bíztak, hogy a közelmúlt hibáit kijavítva, képesek lesznek a bravúrra Dave Leger tanítványai.

A kezdés azonban a hazaiak számára alakult jobban, már az 5. percben emberelőnybe kerültek, s bár ezt sikerült kivédekeznie a Bikáknak, a 8. percben mégis megszerezte a vezetést a MAC, miután Dósa keresztbe passzolt korongját Sofron szedte össze, aki értékesítette is ziccerét (1-0). Dansereau gyorsan egyenlíthetett volna, de Bálizs védte ziccerét, majd jött egy újabb dunaújvárosi emberhátrány, s ezt már kihasználták a vendéglátók, s Nagy találatával megduplázták fórjukat a 13. percben (2-0). A Leger-csapat a harmad hajrájában kezdett magához térni, többször is sikerült odaérni a MAC kapuja elé, s bár Török helyzeténél még blokkoltak a fővárosiak, Szappanos próbálkozása már utat talált a kapuba, így 18. percben sikerült szépíteni (2-1).

A második húsz perc elején megkapta első emberelőnyét a DAB, s ezzel gyorsan sikerült is élni, miután Nilsson lőtt a kék vonalról a kapu bal oldalába (2-2). Nem sokáig örülhettünk ennek, mert azonnal jött egy fővárosi emberelőny, s ebből Garát lőtt szerencsés gólt, így a 26. percben ismét a MAC-nál volt a vezetés (3-2). A folytatásban felváltva kerültek veszélybe a kapuk, majd a 33. percben büntetőt lőhettek a Bikák, ám Dansereau nem tudta értékesíteni a rávezetést. A következő ziccer is a mieink előtt adódott, ám Török az üres kapu mellé lőtte Pihlqvist passzát, s ekkor inkább volt benne a játékban az egyenlítés, mint a MAC újabb találata. Újabb gól azonban már nem született ebben a játékrészben, így a bőven maradt még izgalom a harmadik felvonásra.

Képek forrása: MAC (Mudra László felvételei)

Melynek elején a MAC és a DAB is két-két ajtó-ablak ziccert hagyott ki, így bőven volt oka a bosszankodásra a szakvezetőknek. A 38. percben újra fórban támadhattak a mieink az egyenlítésért, ám nem tudtak élni a lehetőséggel a Bikák, akik továbbra is nagy erőkkel rohamozták a fővárosiak ketrecét, ám a MAC jól védekezett, s ha nem is magabiztosan, de tartotta minimális előnyét. Az 55. percben ismét jött egy újvárosi fór, s ezzel már éltek a mieink, miután Mazurek kotort be közelről egy kipattanót, s kezdődhetett minden elölről (3-3). az utolsó öt percben a hazaiak és a mieink is kihagytak egy ígéretes lehetőséget, de a kapusok védtek, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás öt percében a MAC volt aktívabb, de Hughson minden próbálkozást hárítani tudott, vagyis büntetőlövések döntötték el a pontok sorsát. A rávezetésekben sajnos a MAC játékosai próbálkoztak pontosabban, mivel tőlük Orban és Sofron is betalált, míg a Bikáktól csak Dansereau volt eredményes, így a hazaiak kettő, míg a DAB egy ponttal gazdagodott a végletekig kiélezett összecsapás végén.

MAC HKB Újbuda – DAB 4-3 (2-1, 1-1, 0-1, 0-0, 1-0) – büntetőlövések után

MAC HKB Újbuda: Bálizs – Pozsgai, Dóczi (1), Sofron 2 (1), Nagy 1, Molnár – Macaulay, Jászai, Orban (1), Kreisz, Terbócs – Garát 1, Bugár, Kedves, Majoross, Lőczi – Csollák, Ádám, Ritter, Strenk. Vezetőedző: Kangyal Balázs.

DAB: Hughson – Dósa, Phillips, Azari (1), Pihlqvist, Török – Kovács (1), Nilsson 1, Dansereau (1), St. Pierre (2), Szappanos 1 – Hruby, Mestyán, Gebei G., Mazurek 1 (1), Pozsár – Jakabfy, Lencsés, Németh, Pinczés O., Tamás. Vezetőedző: Dave Leger.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: sporttal az ovisokért

DSTV: sporttal az ovisokért

2025. szep. 12.

Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.

Miskolcon rajtol a DAB

Miskolcon rajtol a DAB

2025. szep. 12.

Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

2025. szep. 11.

A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.

DSTV: egészségmegőrző torna

DSTV: egészségmegőrző torna

2025. szep. 10.

Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

2025. szep. 10.

Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.