Folytatódik az önkéntesek képzése

doszerk - 2020. november 1. 9:07

Közel nyolc hónap után felújították a 2021 nyarára halasztott tokiói olimpián közreműködő önkéntesek képzését, amely a koronavírus-világjárvány miatt online térben zajlik.

A Japan Times beszámolója szerint a szervezőbizottság október 21-én indította újra online üléseit, hozzáférést biztosítva a médiának is, hogy nyomon követhesse a munkát. Az önkéntesek képzése 2019 októberében kezdődött, miután a több mint 200 ezer jelentkezőből nyolcvanezret kiválasztottak. A felkészítés aztán február végére elakadt, mivel a vírus Japánban és különösen Tokióban egyre inkább elterjedt. Az októberi újrakezdést követően az önkéntesek 2021 tavaszán fogják megtudni, hogy konkrétan kinek mi lesz a feladata, várhatóan májusban kapják meg az egyenruhájukat, s nem sokkal a játékok megnyitása előtt zárul a felkészítésük a konkrét olimpiai helyszíneken, ahol a munkájukra számítanak. A pandémia miatt a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint 2021. július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Fehérorosz bekket igazolt a DAB

Fehérorosz bekket igazolt a DAB

2025. jún. 11.

A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.

Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj

Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj

2025. jún. 10.

Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.

Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon

Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon

2025. jún. 10.

A DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára a szekszárdi Jámbor Lottival szerzett ezüstérmet a portugáliai Maraton Európa-bajnokság tizenkilenc kilométeres számában.

Előnyben a DFC

Előnyben a DFC

2025. jún. 09.

Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál

Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál

2025. jún. 08.

Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.

Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n

Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n

2025. jún. 08.

Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.

A harmadosztályért küzd a DFC

A harmadosztályért küzd a DFC

2025. jún. 07.

Mindenképpen szeretne előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás elleni osztályozós párharc első, dunaújvárosi mérkőzésén vasárnap este.