Ismét a Fradi örülhetett

spigott - 2020. november 26. 22:14

Nagyot küzdött, de a Fradi elleni hazai mérkőzésen sem tudta megtörni rossz sorozatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatta az Erste Liga küzdelmeit csütörtökön este hét órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Az összecsapásnak inkább a jó formában lévő címvédő volt az esélyese, ám Dave Leger tanítványai is abban bíztak, hogy javuló játékkal lesznek képesek megszerezni idei első rendes játékidős győzelmüket.

A kezdés mindenesetre a Fradi számára sikerült jobban, mert Nagy Gergő lövése már a 26. másodpercben meglepte az ezúttal kezdőként pályára lépő Pinczés Bendegúzt, így pillanatok alatt vezetést szerzett a Fradi (0-1). A folytatás kiegyenlített játékot hozott, melyben a 7. percben emberelőnybe került a DAB, s ezt mindössze 16 másodperc alatt gólra váltották a mieink Mazurek révén (1-1). Nem sokáig mutatott azonban egált az eredményjelző, mert a 12. percben egy hazai helyzet után kontrázott a Fradi, mely Sági lövésével ismét előnybe került (1-2). A gól után ráadásul még fórba is került a fővárosi alakulat, s bár ezt kivédekezték a Bikák, a hátralévő időben csak lövésekig jutottak, Gólig nem, így a zöld-fehérek vonulhattak minimális vezetéssel az első pihenőre.

A térfélcsere után újra a Fradi került emberelőnybe, de ezt is megoldották a Bikák sőt, miután kiegészültek, Tamás helyzeténél kellett nyújtózkodnia Aranynak. A folytatásban némi fölénybe kerültek a vendégek, de Pinczés és a védelem állta a sarat. Török szép cselei után ismét Aranynak volt feladata, majd Kovács kiállítása miatt került újra hátrányba a DAB, de hiába jött egy fővárosi kiállítás is, mégis a vendégek kerültek ziccerbe egy kis szerencsével, s Hajós révén tovább növelték előnyüket (1-3). Muszáj volt feljebb jönnie a Bikáknak, ám a Fradi remekül élt újabb kontrájával, s Németh találata után már 4-1-es Fradi-előnyt mutatott az eredményjelző.

Képek forrása: DAB

A harmadik húsz percet emberelőnyben kezdhették a mieink, de nem tudtak élni a lehetőséggel, majd sajnos a fórt követőekkel sem, pedig az akarással, a küzdéssel nem volt probléma, viszont az ellenfél kapuja előtt rendre Arany kapus nyerte a párharcokat. Ezzel együtt hátul is koncentrálni kellett, mert a vendégek megindulásaiban is rendre benne volt a gólveszély, ám ahogy a zöldek kapusa, úgy Pinczés is hozta a védéseket. A Fradi kemény védekezéssel őrizte vezetését, majd a hajrára szimpla, majd kettős fórba került, de hiába védekezte ki hátrányait a DAB, már nem volt esélye a felzárkózásra, így a fővárosiak 4-1-es sikerével ért véget a találkozó.

DAB – FTC-Telekom 1-4 (1-2, 0-2, 0-0)

DAB: Pinczés B. – Dósa, Phillips, Mazurek 1, Pihlqvist, Török – Kovács, Nilsson, Dansereau (1), St. Pierre (1), Szappanos – Hruby, Mestyán, Azari, Németh, Pozsár – Gebei B., Lencsés, Gebei G.,Tamás, Pinczés O. Vezetőedző: Dave Leger.

FTC-Telekom: Arany – Karmeniemi (1), Sarcia, Kulmala, Nagy 1, Somogyi (1) – Boros, Hegyi (1), Pavuk, Tóth A., Tóth Renátó – Bán, Ellerby (1), Hajós 1 (1), Németh 1, Sági 1 – Galántai, Imre, Roczanov, Tóth G., Tóth Richárd. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

A rovat további hírei: Sport

A veretlenség megmaradt

A veretlenség megmaradt

2025. szep. 22.

Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.

Bebők Lara parádézott az ORV-n

Bebők Lara parádézott az ORV-n

2025. szep. 22.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.

Bajnokokat avattak a tornászok

Bajnokokat avattak a tornászok

2025. szep. 22.

Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.

Továbbra is hibátlan a DFC

Továbbra is hibátlan a DFC

2025. szep. 21.

Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.

Három pontért utaznak a Balaton partjára

Három pontért utaznak a Balaton partjára

2025. szep. 21.

A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

2025. szep. 20.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.

DSTV: szépen csillog az ezüst

DSTV: szépen csillog az ezüst

2025. szep. 19.

Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.