Pentele Baráti Kör: "... máig lesújtó megkövült hiányuk"
Halottak napján közösen tisztelegtek a XX. századi történelem áldozatai előtt a pentelei közösségek: a Pentele Baráti Kör kezdeményezéséhez több civil szervezet és természetesen a pentelei áldozatok rokonai, hozzátartozói együtt ünnepeltek a temetőben és a világháborús emlékműnél.
Hosszú évek szép hagyományát folytatta a Pentele Baráti Kör halottak napja alkalmából, a hajdani Dunapentele XX. századi történelmi áldozatai előtt tisztelegnek és rótták le kegyeletüket a temetőben, valamint a Magyar úti iskola melletti világháborús kegyhelyen.
Az ősök öröksége
A megemlékezéseken az önkormányzatot a körzet képviselője, Orosz Csaba képviselte. Előadóként – és immár pentelei lakosként – Pálfalvi János működött közre. Mint Pálinkás Bertalan, a szervező-házigazda civil közösség, a Pentele Baráti Kör elnöke köszöntőjében kiemelte, nem véletlen a megemlékezés időzítése:
– Halottak napi szokás a gyertyagyújtás és sírgondozás, amely ma már hitbéli hovatartozás nélkül széles körben elterjedt. Évről évre ilyenkor emlékezünk meg az I. és II. világháború dunapentelei áldozatairól is – máig lesújtó megkövült hiányuk.
"… hős fiak, dúló csaták után"
A baráti kör elnöke fájdalmas számadatokkal is szolgált: 1914-1918 között, vagyis az I. világégés során 650 pentelei bevonuló közül 153 fő sohasem sem tért haza a csatamezőkről – miközben a túlélők a háborús borzalmak első hírhozói lettek. Az ő emléküket őrzi a világháborús emlékmű a Magyar úton: 1924. novemberében avatták fel Bory Jenő katonaszobrával a kegyhelyen – a hajdani népiskola falán lévő emlékművén a Penteléről 153 odaveszett ember neve olvasható.
Mint mindig, a temetői megemlékezés után ezúttal is gyertyát gyújtottak az esemény résztvevői – és természetesen elhelyezték a gyász virágait, s fejet hajtottak a főfelirat alatt: "Nyugosznak ők, a hős fiak, dúló csaták után."
Máig ható sebek
Pálinkás Bertalan a felidézte a II. világháborús emlékmű állításának táblafeliratát, majd kiemelte, a település emberveszteségei a II. világháborúban még nagyobbak voltak a korábbinál:
– Együtt emlékezhetünk a fronton elveszettekre, akik névsorában 93 dunapentelei áldozat ismert, valamint a deportálások, a holokauszt névsorában 56 dunapentelei áldozatra. Az 57 elhurcolt dunapenteleit Dunapentelén közmegbecsülés övezte, akiket deportáltak, többségükkel haláltáborban végeztek, mások eltűntek; egyedül Farkas Ella tudott visszatérni Dunapentelére. A helyi hadműveletek áldozatainak névsorában 46 dunapentelei áldozatra emlékezünk. Tudjuk, és nem feledjük, hogy velük nemcsak a harci események következtében elhunytakra emlékezünk, hanem a családok megrendítő történeteire is, a civil lakosok megszállók általi megbecstelenítéseiről és megöléséről.
A szervezet elnöke hangsúlyozta: a veszteségek drámaian hatottak a családok megélhetésére, a településtörténetre is. Dunapentele népe, mint mindig, e világégések és háborús vereségek után is talpra állt – 1945-ben első dolguk volt, hogy házaikat, földjeiket, a szétlőtt, lebombázott katolikus templomot és a pentelei népiskolát helyreállítsák.
Pálinkás Bertalan szerint nemcsak az áldozatok számbavétele a dolguk, de emberi alakjuk megidézése is, nem utolsósorban az átélt háborúk nyomasztó félelmeinek érzékeltetése is. Mint hangsúlyozta, felelős kiadóként nagyon várják már Schlitterné Nyuli Anna könyvsorozatának háborús időket idéző új köteteit, amely közvetlen betekintéssel szolgálhat Dunapentele áldozatainak családi-emberi világába. A civil szervezet első embere Ady szürrealista háborús versét ajánlotta a résztvevők figyelmébe, az "Emlékezés egy nyár-éjszakára" után Lőwi Veronika rövid holokauszt megemlékezést mondott el, majd Nagy Ferenc egy Pilinszky-verssel zárta az áhítatos ünnepet.
A résztvevők végül virágokkal, koszorúkkal, mécsesekkel és főhajtással tisztelegtek a pentelei áldozatok emléke előtt.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Ismét jót futott a város! (galériával)
2025. máj. 31.
Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.
"A segítő szándék a legfontosabb tényező"
2025. máj. 30.
Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.
Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten
2025. máj. 30.
Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.
Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése
2025. máj. 30.
Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak.
Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén
2025. máj. 29.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.
Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége
2025. máj. 29.
Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.
Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten
2025. máj. 28.
A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.