Rendőrkézen a katalizátortolvaj banda (galériával)

Öcaline - 2020. november 19. 9:12

A rendőrök őrizetbe vették azt a négy férfit, akik a gyanú szerint egy hónap alatt több mint tíz személygépkocsi katalizátorát lopták el. A négy fiatal a kijárási korlátozás időszakában lépett akcióba – lopott katalizátort és a bűncselekményhez szükséges eszközöket is találtak náluk, értesült a DO. Összegzés és extra képtár itt!

Komoly fogásról tudósított a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: rendőrkézre került a több dunaújvárosi autós életét megkeserítő katalizátortolvaj banda. A részletes szóvivői összegzés szerint a dunaújvárosi rendőrök kedden este 23 óra 5 perckor ellenőriztek egy autót a városban. A kocsiban tartózkodó fiatalokról kiderült, hogy velük szemben két órával korábban helyszíni bírságot szabtak ki a kijárási tilalom megszegése miatt.
Az igazoltatás és járműátvizsgálás során az egyenruhások a gépkocsi utasterében immár egy levágott katalizátorra és a katalizátor eltávolításához szükséges eszközökre is felfigyeltek. Kiderült, hogy a személygépkocsiban utazók közül hárman nem sokkal korábban a Weiner Tibor körúton parkolt autó katalizátorát levágták és eltulajdonították, amíg negyedik társuk a közelben kocsiban ülve és figyelve biztosította cselekményüket.
A rendőrök az elkövetőket elfogták, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók megállapították, hogy a társaság nemcsak az elfogás estéjén, hanem egy hónapon belül számos alkalommal követett el hasonló bűncselekményeket a város különböző utcáin, terein. 
A rendőrkapitányság nyomozói a 18 éves ráckeresztúri, a szintén 18 éves és 21 éves ercsi, valamint a 25 éves százhalombattai lakosokat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, erősítette meg a szóvivői összegzés.

A nem mindennapi fogást összegző hírhez remek képgaléria is jár – mutatom!

(Fotó: FMRFK)

Így "dolgoznak" a katalizátortolvajok

Így "dolgoznak"  a katalizátortolvajok - fotó:
Így "dolgoznak"  a katalizátortolvajok - fotó:
Így "dolgoznak"  a katalizátortolvajok - fotó:
Így "dolgoznak"  a katalizátortolvajok - fotó:
Így "dolgoznak"  a katalizátortolvajok - fotó:
Így "dolgoznak"  a katalizátortolvajok - fotó:

A rovat további hírei: Sziréna

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

2024. már. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)