400 milliós eszközfejlesztés az önkéntes mentőknél
Az Európai Unió támogatása nyomán 45 quad járművel és a hozzájuk tartozó utánfutóval támogatja 42 önkéntes mentőszervezet munkáját az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)
Az összesen mintegy 200 millió forint értékű járműveket a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében szerezte be a katasztrófavédelem - tartalmazza a közlemény. A quadok mellett 76 szervezet 640 garnitúra általános gyakorlóruhát, illetve tűzoltói bevetési védőruházatot is átvehet; ezek összértéke ugyancsak több mint 200 millió forint. Mint írják: a terepjáró jármű ideális többcélú beavatkozó eszköz az önkéntes polgári védelmi szervezetek számára. Kialakítása, technikai paraméterei szélsőséges időjárási és terepviszonyok között is lehetővé teszik a kárhelyszínek megközelítését, képesek szélsőséges terepviszonyok között, kevésbé teherbíró talajon, valamint meredek emelkedőkön is közlekedni. A gyakoróruházati szettek egy-egy dzsekit, mellesnadrágot, normál és téli sapkát, kabátból és nadrágból álló esővédő öltözetet, pólót, a bevetési védőruházatok, pedig sisakot, kámzsát, kesztyűt és csizmát tartalmaznak. Az újabb eszközátadással tovább folytatódik az önkéntes mentőszervezetek mentési képességeinek, technikai eszközeinek fejlesztése - olvasható a közleményben.
(MTI)
A rovat további hírei: Közélet
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.
A kulturális élet jeles színhelye a múzeum
2025. ápr. 12.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.
Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!
2025. ápr. 11.
A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!
Életmentő fiatalok a Kultik Moziban
2025. ápr. 11.
32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.
Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok
2025. ápr. 10.
Fontos dátumokon vagyunk túl: április elején voltak az óvodai ismerkedős napok, a napokban pedig a beiratkozás volt aktuális a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben. Kevesebb a gyerek, több a sajátos nevelési igényű beiratkozó – nehéz év lesz.
Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették
2025. ápr. 10.
Gondolták volna, hogy a közkedvelt Muki mozdony idén már 131 éves? És azt, hogy a Vidám Parkból a Vasmű útra is már 11 éve költöztették? Az sem ma volt, és az idő vasfoga is kezdte már újra megkoptatni – a napokban lefestették és kitakarították.