A Vasas ellen nem ment a Bikáknak

spigott - 2020. december 27. 17:11

Hátul nagy hibák, elől kihagyott ziccerek, így pedig nem lehetett esélye a pontszerzésre a Vasas otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak.

A MAC elleni győzelem után újra idegenben, a Vasas otthonában korcsolyázott jégre ma délután három órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. A kezdés azonban finoman szólva sem volt olyan, mint legutóbb, mert egy komoly védekezési hibát kihasználva már a 13. másodpercben ziccerbe került a Vasas, mely Kováts Káté révén meg is szerezte a vezetést (1-0). A gyorsan bekapott gól után igyekezett tempót váltani a DAB, akadtak is lehetőségei, ám Szappanos és Dansereau sem tudott élni velük, s hogy a mieink helyzete még nehezebb legyen, arról Schmál gondoskodott, aki egy újabb méretes védelmi hibát kihasználva duplázta meg csapata előnyét a 8. percben (2-0).

Szinte mindenben változtatnia kellett csapatunknak a folytatásban ahhoz, hogy legyen esély a felzárkózásra, ám a Vasas letámadása többször is nehéz helyzetbe hozta a mieinket, így igazán nagy helyzetig nem sikerült jutnia a Gudas-csapatnak. Így is összejött azonban a szépítés, mert a 18. percben Turcotte lőtte a kapu elé a korongot, melyet Török bravúros mozdulattal lőtt a kapuba, így legalább a szépítés összejött, ám a második felvonásban lényegesen több kellett volna a Bikáktól ahhoz, hogy egyenlítsenek (2-1).

A fordulás után az első emberelőnyt a mieink kapták, ám nem tudtak élni vele, szerencsére a házigazdák sem, így a harmad derekán még mindig csak egy gól volt a mieink hátránya. A mezőnyben inkább az Acélbikák domináltak, mintha kezdte volt át is venni az irányítást együttesünk, de hiába a lehetőségek, nem sikerült élni ezekkel. Ami a Bikáknak helyzetből sem sikerült, az sajnos a 35. percben helyzet nélkül is összejött a Vasasnak, mert egy ártalmatlannak tűnő keresztpassz Dósa korcsolyájáról pont a bal alsóba csúszott, így ismét kettővel vezetett a házigazda (3-1). Ezzel még nem volt vége a mieink kínszenvedésének, mert bő két perccel később csúnyán elváltották magukat védekezésben hokisaink, s ezt Veshutkin büntette góllal, s ezzel már sajnos eldőlni látszott a találkozó, különösen úgy, hogy hiába kerültek még két-három alkalommal is ziccerbe játékosaink, ezek egyikével sem tudtak élni az újabb szünet előtt (4-1).

Képek forrása: Vasas

A fordulás után úgy tűnt, hogy sikerült is felpörögnie a mieinknek, ám Kovács kiállítása megtörte a lendületet sőt, a harmad derekáig egyértelműen a Vasas irányította a játékot. Bacashihua állta a sarat, s a játékrész derekától ismét mintha átvette volna az irányítást együttesünk, ám az ellenfél kapuja előtt továbbra sem volt meg az a határozottság, ami kellett volna a felzárkózáshoz. A véghajrá előtt még kaptak egy emberelőnyt a Bikák, ám ebből is csak egy kapuvasig jutottak, gólig nem, így a mérkőzés nagyobbik részében pontosabb, erőszakosabb és helyzeteivel jobban sáfárkodó Vasas összességében sima, 4-1-es győzelmet aratott a gyenge napot kifogó DAB ellen.

Vasas – DAB 4-1 (2-1, 2-0, 0-0)

Vasas: Tóth – Bukor, Kovács 1, Bödök (1), Czakó, Turbucz (1) – Ozols, Tornyai, Béres, Páterka, Szalma – Kmec (1), Surányi, Schmál 1, Szlama (1), Veshutkin 1 (1) – Léránt (1), Seregély, Csiki (1), Németh, Szabó 1. Vezetőedző: Ladányi Balázs.

DAB: Bacashihua – Kovács, Pozsár, Dansereau, St. Pierre, Szappanos – Jakabfy, Vuorijärvi (1), Azari, Mazurek, Turcotte (1) – Dósa, Lencsés, Németh, Pihlqvist, Török 1 – Gebei B., Tamás, Gebei G., Odnoga, Pinczés. Vezetőedző: Leo Gudas.

A rovat további hírei: Sport

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.