A Vasas következik

spigott - 2020. december 27. 7:31

A fővárosban folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata vasárnap délután három órától.

Közel két hónap, tizenegy nyeretlenül megvívott mérkőzés után örülhetett végre sikernek az Erste Liga legutóbbi fordulójában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely december 23-án a MAC otthonában nyert 4-3-ra, s ezzel megszerezte első rendes játékidős győzelmét a sorozat idei kiírásában. Az örömbe azonban üröm is vegyült, mert Hruby Gellért súlyos térdsérülést szenvedett, így Mestyán Istvánhoz hasonlóan rá sem számíthat jó ideig a szakvezetés, melynek egy újabb kemény meccsre kell felkészítenie együttesünket, ugyanis vasárnap délután három órától a Vasas otthonában kellene folytatni a pontok gyűjtögetését.

Képek forrása: Vasas (archív felvételek)

Ez persze nem lesz egyszerű feladat, mivel Ladányi Balázs idén is nagyon jól összerakta a fővárosiakat, akik egy rendkívül fegyelmezett, hatékony csapatot alkotnak, s ugyan ez mindössze három győzelmet eredményezett eddig számukra, ezek közül az egyiket éppen a mieink ellen szerezték meg december 8-án, mikor 6-1-re múlták felül Acélbikáinkat. Együttesünk nem titkoltan a visszavágás reményében várja a piros-kékek elleni újabb összecsapást, ám erre csak fegyelmezett, összeszedett játékkal lesz esélye.

A rovat további hírei: Sport

Eredményes évet zárt a DKSE

Eredményes évet zárt a DKSE

2024. dec. 12.

A hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítő felnőtt versenyzők mellett az év legjobb utánpótlás sportolóit is elismerték az egyesület évzáró ünnepségén.

Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott

Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott

2024. dec. 12.

A magyar és az olimpiai bajnok, címvédő norvég válogatott az első, 17.45 órakor kezdődő elődöntőt játssza pénteken Bécsben a női kézilabda Európa-bajnokságon.

DSTV: véget ért az idei Ovi Foci kupa

DSTV: véget ért az idei Ovi Foci kupa

2024. dec. 11.

Idén is megszervezték Dunaújvárosban az Ovi Foci Kupa sorozatot. Ez városunk egyik legaranyosabb rendezvénysorozata, amely három fordulón keresztül biztosított szórakozási lehetőséget az ovisoknak – mindenki nyertes volt, de a legtöbb gólt a kulcsi óvodások szerezték. Hangkép.

Sallai Nikolett súlyos sérülést szenvedett

Sallai Nikolett súlyos sérülést szenvedett

2024. dec. 11.

Hosszú kihagyás vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának balszélsőjére, aki a gárda hétfői edzésén szenvedett Achilles-ín szakadást.

Kikapott a franciáktól és a norvégokkal játszik az elődöntőben a magyar válogatott

Kikapott a franciáktól és a norvégokkal játszik az elődöntőben a magyar válogatott

2024. dec. 11.

A társházigazda magyar válogatott 30-27-re kikapott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapattól kedden a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőjének utolsó fordulójában, így a pénteki bécsi elődöntőben a norvég együttes ellen lép pályára.

Ősi Tamás Világkupát nyert Lengyelországban

Ősi Tamás Világkupát nyert Lengyelországban

2024. dec. 10.

685 kilogrammos összteljesítménnyel nyerte meg a Siedlce városában megrendezett XPC Powerlifting Világkupa küzdelmeit városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.

Együtt várták a Mikulást

Együtt várták a Mikulást

2024. dec. 10.

Jókedv, kacagás, komoly közösségkovácsoló erő: óriási sikert hozott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Mikulás-napi rendezvénye a sportcsarnokban pénteken délután.