Dunaújváros Kedvence 2020 – máris itt az első forduló!
Újra meghirdette népszerű kezdeményezését – nem csak lokálpatriótáknak! – a DunaújvárosMesélPontHu blog: keressük együtt Dunaújváros Kedvencét! Első felvonásként máris várják az ajánlásokat!
A várostörténeti/közösségi felületen megjelent felhívás szerint "műfaji megkötés" nélkül várja az ajánlásokat a DunaújvárosMesélPontHu blog – legyen szó kulturális intézményről, kedvenc sarki lángososról, egy remek bulihelyszínről, sportcsapatról, vagy akár helyi nevezetességről, látnivalóról. Biztos, hogy mindenkinek akad legalább egy – vagy akár több – kedvence, amit szívesen ajánlana a többiek figyelmébe.
Idén rendhagyó módon a szavazás egyben virtuális támogatás is, hiszen a 2020-as év merőben más volt az eddigieknél; számos intézmény zárva van, és várja a mielőbbi újranyitást – hogy megint együtt lehessünk.
Ugye, neked is van kedvenced, ugye, neked is hiányoznak?
Az első fordulóban, egészen december 10-ig az elmúlt évekhez hasonlóan ajánlásokat lehet leadni, akár többet is.
Máris mutatom az ajánlások leadásának közvetlen elérhetőségét!
Dunaújváros Kedvence 2020 – ajánlások (katt)>>
A kezdeményezés második körében az öt legtöbb ajánlással rendelkező kedvencre lehet majd szavazni – az elmúlt években bevált menetrend szerint már december végére kiderülhet, hogy az olvasók, látogatók szerint ki vagy mi lesz Dunaújváros Kedvence 2020-ban.
(Illusztráció: DunaújvárosMesélPontHu; a DO a kezdeményezés médiapartnereként veszi ki részét az akció népszerűsítéséből!)
A rovat további hírei: Mozaik
Új trend a gyerekszobában: ezek a legnépszerűbb játékok most!
2025. szep. 20.
A gyerekek fejlődésének támogatása mindig is központi szerepet játszott a szülők életében, de az utóbbi években még nagyobb hangsúlyt kaptak azok a játékok és eszközök, amelyek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. (X)
Trendek, amik átalakítják a webdesign jövőjét
2025. szep. 19.
A digitális világ elképesztő gyorsasággal változik, és ennek egyik legfontosabb aspektusa a weboldal dizájnja. Már nem elég egy egyszerű online jelenlét, ma már az igényes, látványos és élményt nyújtó weboldalak jelentik a sikert. (X)
A költségelszámolások jövője a digitalizációban rejlik
2025. szep. 19.
Az elmúlt években a vállalatok életét nagyban megnehezítik az adminisztratív feladatok, amelyek sok munkatársat leterhelnek. A papíralapú nyilvántartások, a kézzel kitöltött táblázatok és a hosszas, sokszor túlbonyolított egyeztetések időigényesek és sok hibalehetőséget is rejtenek. (X)
DSTV: ejtőernyősök találkoztak
2025. szep. 19.
Különleges programmal egészült ki az ejtőernyősök idei összetartása a reptéren, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az alapítók és a már elhunyt bajtársak emléke előtt is tisztelgett a kegyeleti hely avatásával. Hangkép.
A menstruációs nehézségek természetes enyhítése CBD-vel
2025. szep. 18.
Sok nő tapasztalja, hogy a menstruációval járó problémák milyen hatással lehetnek a mindennapjaikra. Ezek a kellemetlenségek, amelyek fizikai fájdalommal és lelki instabilitással járnak, gyakran megnehezítik életet. A menstruáció alatti görcsök, hangulatváltozások, valamint alvási gondok különösen terhesek lehetnek. (X)
Az ezüst ékszerek titka: miért varázsolják el az embereket?
2025. szep. 18.
Amikor ékszereken gondolkozol, az ezüst gyakran kiemelkedik a többi nemesfém közül. Bár általában olcsóbb, mint az arany vagy a platina, az ezüst ékszerek mégis olyan eleganciát sugároznak, amely vetekszik a drágább társaikéval. (X)
Férfi okosórák: így válassz, hogy az életmódodhoz passzoljon!
2025. szep. 17.
Az okosórák napjainkban nem csupán időmérők, hanem szerves részei a mindennapjainknak. Képzeld el, hogy edzés, munka vagy akár egy egyszerű bevásárlás során számtalan feladatot levesznek a válladról. (X)








