Hazai búcsú az évtől

spigott - 2020. december 30. 7:31

Az Újpest elleni összecsapással zárja a 2020-as esztendőt ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A MAC elleni bravúros fővárosi győzelem után felejthető játékkal szenvedett 4-1-es vereséget a Vasas otthonában együttesünk, mely így továbbra is az utolsó, tizedik helyen áll az Erste Liga tabelláján. A piros-kékek elleni vasárnapi találkozón sajnos a sokkal pontosabb Vasas megérdemelten győzte le Acélbikáinkat, akikre szerdán este egy még nehezebbnek ígérkező összecsapás vár a sorozat újabb fordulójában.

Leo Gudas tanítványainak ellenfele ugyanis az az Újpest lesz, mely jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott tizenkilenc meccséből összesen tízet nyert meg, s kilenc alkalommal szenvedett vereséget. A lila fehérek felemásan kezdték a szezont, sok sérülés és betegség is nehezítette helyzetüket, ám mióta újra teljes kerettel játszhatnak, igen szépen gyűjtögetik a győzelmeket: legutóbbi négy találkozójukat egyaránt megnyerték, hétfőn este a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában arattak 5-1-es sikert, így önbizalomtól duzzadva, a siker reményében látogatnak Dunaújvárosba is.

Képek forrása: DAB

Nem vár tehát könnyű feladat a Bikákra, s ha az utóbbi hetek formájába nem is, abba azért kapaszkodhatnak a mieink, hogy az idei szezonban elért négy győzelmük közül kettőt is az UTE ellen értek el. Ahhoz azonban, hogy ez a sorozat ne szakadjon meg, mindenkinek tudása legjavára lesz szüksége a szerda este hat órakor kezdődő dunaújvárosi összecsapáson, melyen Mestyán és Hruby játékára továbbra sem számíthat az Acélbikák szakvezetése.

A rovat további hírei: Sport

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

2025. szep. 23.

Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

2025. szep. 23.

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.

A veretlenség megmaradt

A veretlenség megmaradt

2025. szep. 22.

Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.

Bebők Lara parádézott az ORV-n

Bebők Lara parádézott az ORV-n

2025. szep. 22.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.

Bajnokokat avattak a tornászok

Bajnokokat avattak a tornászok

2025. szep. 22.

Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.

Továbbra is hibátlan a DFC

Továbbra is hibátlan a DFC

2025. szep. 21.

Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.

Három pontért utaznak a Balaton partjára

Három pontért utaznak a Balaton partjára

2025. szep. 21.

A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.