Jószolgálati Otthon: kifogások helyett megoldás
A korlátozó intézkedések miatt látogatási tilalom van érvényben a szociális intézményekben, ami a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai Ápoló Otthont is érinti: mivel a bentlakó gondozottak emiatt csak a kerítés mellett érintkezhettek rokonaikkal. Eddig. Innentől: gyönyörű történet.
A "Jószoli" ugyanis egy felhívást tett közzé; erre reagálva érkezett az egyik dunaújvárosi építőipari cég felajánlása.
Boldogító szerepvállalás
Már egy jókora konténert láthatnak azok, akik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti Ápololó Otthona mellett sétálnak el – az új bázis révén teremtettek lehetőséget arra, hogy az intézmény bentlakói kulturált körülmények között találkozhassanak családtagjaikkal. Ebben az Épduferr Zrt. volt az intézmény segítségére. Mint Palkovics Milán, a cég igazgatósági elnöke érdeklődésünkre elmondta, testvérével gyermekkoruk óta szem előtt tartják a közösség érdekeit:
– Büszkén mondhatom: mi ebben nőttünk fel, ezt szívtuk magunkba, így minden lehetőséget megragadunk, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén lépéseket tegyünk. Amikor olvastam a közalapítvány felhívását, azonnal megtettem a szükséges lépéseket, hogy megoldódjon a látogatás az intézmény lakói számára. Később nagyon meglepett, hogy egy ilyen, számunkra nem is olyan nagy jelentőségű intézkedés mekkora hálát, mekkora örömöt okozott az érintettek számára!
Csudaújváros
A konténeres találkozási pont átadási eseményén a városvezetést Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere képviselte. Mint kiemelte, elgondolkodhatunk rajta, hogy átkereszteljük városunkat:
– Bár kiváló névválasztásnak bizonyult korábban a Dunaújváros, lassan új név válik időszerűvé, ez pedig a "Csudaújváros", amit nem tartok túlzónak, amikor ilyen nemes összefogást látunk. Mintegy 31 gondozott számára válik megoldhatóvá a rendezett, kulturált, és nem utolsósorban biztonságos kapcsolattartás, ami kiemelten fontos ebben az időszakban.
Elővigyázatosság mindenek előtt
A Bercsényi úti otthon vezetője, Csepelyi Anna az eseményen elmondta: nehéz helyzetbe került intézményük, hiszen szeptember eleje óta csupán kerítésen keresztül érintkezhettek rokonaikkal a bentlakók. Ez már a múlt, ráadásul sikerült valóban biztonságos helyszínt teremteni – a konténer folyamatos tisztításáról is gondoskodnak, emellett rendszeresen ózonnal fertőtlenítik. Mint kiemelte, gondozottjaik nagy örömmel fogadták a felajánlást:
– Volt, aki egyenesen úgy fogalmazott: a Mikulás hozta ajándékba ezt a konténert. Eddig csupán a kerítés mellett, két méteres távolságot tartva érintkezhettek szeretteikkel a bentlakók, így mindenképpen nagy segítség számunkra, hiszen az esős-hűvös időben is lehetővé teszi a biztonságos kapcsolattartást.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.