Nagy segítség Ágica állatotthonának
Közel hétszázezer forintnyi adománnyal kedveskedett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Carissa Sportegyesület az Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány Állatotthonának.Nagy köszönet és a folytatás reménye a hajtás után!
A hideg, és a gazdaságot és a társadalmat sújtó járványhelyzet ellenére, vagy talán pont ezen okok miatt ismét segítő akciót hirdetett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Carissa Sportegyesület, mely ismét az Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány Állatotthonának igyekezett segítséget nyújtani. A felhívásra rengetegen jelentkeztek, illetve jelezték, hogy hozzájárulnak ehhez a nemes és nagyszerű kezdeményezéshez. Talán minden eddiginél nagyobb létszámban mozdultak meg az állatbarátok, az állatszerető közösségek. Több mint 1 tonna száraztáp, közel 300 darab konzerv, takaró, kutyajáték, focilabda, kutyaház, tisztító és fertőtlenítőszer, gyűlt össze, amit aztán a két szervezet munkatársai, valamint a támogatók, adományozók ki is szállítottak a solti menhely részére még december 18-án. Az adományozás léptékére jellemző, hogy közel 700 ezer forint értékű ajándék gyűlt össze, de ezzel még nem ért véget a segítség: az adomány átadása után a telephelyen két kutyaalmot közösen kitakarítottak, valamint tereprendezésre is sor került. Természetesen a két szervezet a következő évben is gyűjtést szervez a menhely részére!
Szűcs Zsuzsanna, a jótékonysági gyűjtés vezetője elmondta, nagyon jóleső érzés volt, hogy ennyien a jótékonysági gyűjtésük mellé álltak:
– Az utolsó napokban szinte óránként csörgött a telefon és mennünk kellett az adományozókhoz, volt, aki száraztáppal, konzervvel vagy kolbásszal járult hozzá a gyűjtéshez, de volt, aki tisztítószereket, fertőtlenítőszereket vásárolt, és azzal segítette az adománygyűjtést! Személy szerint meghatódva vettem észre, amikor szombaton a raktárból és a garázsból a kocsiba pakoltuk a felajánlásokat és írtuk össze, hogy véglegesíteni tudjuk a mennyiséget, hogy több mint 600 ezer forint értékű adományt sikerült két hét alatt összegyűjteni az Ágica Állatotthona Solt "Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány" lakóinak. Örömmel töltött el a reggeli utazás során, amikor a visszapillantóba néztem, hogy nyolc autóval érkezünk Ágicához és, hogy mennyien csatlakoztak hozzánk és hogy együtt pakoltak kocsiba be, majd a kocsiból ki Ágica telephelyére. Az ott töltött időnk egy része a kutyusok simogatásával, majd tereprendezéssel, és a kennelek tisztításával telt. Nagyon büszke vagyok arra a csapatra, mely részt vett a munkában, mert a sok szeretet mellett az összetartás és a barátságunk is erősebb lett. Még egyszer köszönettel fordulok az adományozókhoz és jó munkát kívánok Ágicának – és mindenkinek!
Zachariás Ágnes, az Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány elnöke szerint újra csodálatos élményt nyújtott megtapasztalni az összefogás erejét:
– Egészen fantasztikus, ahogyan a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség ismét összefogott a solti állatmenhely lakóiért! Szavakba foglalni sem egyszerű, mennyi minden gyűjtöttek ismét, rengeteg jó ember fogott össze értünk. Végtelenül hálásak vagyunk nektek, DLSZ család! Több mint 1 tonna száraztápot, rengeteg tisztítószert, hatalmas mennyiségű konzervet, pokrócokat, szőnyegeket, játékokat, focilabdákat kaptunk! Kaptunk egy komplett cica bútort is, két hatalmas kutyaházat, rengeteg cicaeledelt és kutyus nasikat, összesen legalább 700 ezer forint értékben! Ez a rendkívül jó szándékú csapat minden évben támogatja alapítványunkat, sok éve már; nem lehetünk elég hálásak nekik, köszönjük, hogy két kennelt is segítettek a fiúk kővel leszórni és azt is, hogy a kerti kiülőnket arrébb tették – és még egy kis tereprendezés is belefért az idejükbe!
Mindenki boldog – és persze nem kérdés: folytatása következik, jövőre ismét belevágnak!
(Fotó: DLSZ – Ihász Martin képei)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: Rosti a Restiben – újra
2025. nov. 21.
Egyszerre mutatkozott be a sport és a képzőművészet a Rosti iskola és a Resti Bisztró sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. Gazi Vanessza műveivel folytatódott a kiállítássorozat, illetve beszélgetésre várták Bulath Anita egykori kiváló kézilabdázót is. Hangkép.
Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban
2025. nov. 20.
Az elektromos fűtés egyre népszerűbb a háztartások körében, és nem is ok nélkül. Az ilyen modern fűtési rendszerek egyszerűen kezelhetők, energiahatékonyak és környezetkímélők is. (X)
Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben
2025. nov. 20.
Az egészség megőrzéséért és a betegségek hatékony kezeléséért a gyógyszertári készítmények lényeges szerepet töltenek be mindennapjainkban. Ezek a gyógyszerek aktív összetevőikkel tüneteket enyhítenek, betegségeket gyógyítanak, és segítenek megelőzni azok kialakulását. (X)
Latin-Amerika távlatai a múzeumban
2025. nov. 19.
Érdekes beszámolóval folytatódik az Intercisa Múzeum ismeretterjesztő sorozata – az érdeklődők Latin-Amerika világáról hallhatnak csütörtökön délután.
Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai
2025. nov. 19.
Amikor közeleg a tél, mindannyian kénytelenek vagyunk melegebb és kényelmesebb lábbelik után nézni. Mind ismerjük azt az érzést, amikor a csípős, hajnali hidegben el kell hagyni az otthon melegét. Ilyenkor válik igazán értékessé egy megbízható téli csizma, amely véd a zimankó és a nedvesség ellen. (X)
DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán
2025. nov. 19.
Népszerű lett a közösség körében a Dunamenti Regionális népfőiskola új kezdeményezése, derül ki a DSTV összegzéséből. A Családfakutató Szakkör már két csoportban, kezdők és haladók száméra tartja foglalkozásait a Kossuth Lajos utcai bázison. Hangkép.
ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)
2025. nov. 18.
Ahogy ígérték: több mint 160 asztalon kínálták portékáikat – már bevallottan a közelgő ünnepek jegyében – az árusok az Abolhapiac népszerű sorozatának idei nyolcadik, egyben évzáró sokadalmán.








