Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Növekedési pályára állítanák az építőipart

Közélet
építőipar

facebook megosztás

doszerk - 2020. dec. 05., 10:38

2021 első negyedévének a végére léphet túl a koronavírus-járvány következményein az építőipar - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

MTI-fotó

Koji László hozzátette, ahhoz, hogy az ágazat ismét tartós növekedési pályára tudjon állni, építésgazdasági akciótervre van szükség, amely a kormányzat és a vállalkozások feladatait egyaránt meghatározza. A szakszövetség elnöke szerint a kormányzat szabályozással, megrendeléssel, támogatással és ellenőrzéssel tudja segíteni az építőipart, a cégek feladata az, hogy kormányzati segítséggel javítsák a hatékonyságukat, például képzésekkel, innovációkkal, amelyekbe a nagy és közepes cégeknek a mikro és a kisvállalkozásokat is be kellene vonniuk. Közölte, mindez azért fontos, mert a 114 ezer építőipari cég közül 108 ezer 5 embernél kevesebbet foglalkoztat, vagyis mikrovállalkozás vagy önfoglalkoztató.

A szakszövetség elnöke pozitívan értékelte a kormány otthonteremtési programját, ugyanakkor megjegyezte, hogy annak elemei - az 5 százalékos lakásáfa ismételt bevezetése, a családi otthonteremtési kedvezmény kibővítése - a piacnak csak a keresleti oldalát élénkítik. A kínálati oldalon is szükség lenne ösztönzőkre: a kis- és közepes vállalkozásoknak beruházásra és képzésre igényelhető támogatásra - tette hozzá. Koji László elmondta, hogy az ÉVOSZ az építőipar helyzetéről folyamatosan egyeztet a kormány képviselőivel, a legutóbbi tárgyaláson az akcióterv kidolgozása mellett épületenergetikai és az ágazat fehérítésére vonatkozó javaslatokat is bemutattak. Az eredeti tervek szerint 2021 január 1-től lépnek életbe az új épületenergetikai előírások, a szakszövetség azonban javasolta a kormánynak, hogy adjon fél éves haladékot az ügyben, mert a járvány miatt sok létesítmény átadása jövő év elejére fog csúszni.

Az építési piac fehérítésénél pedig azt javasolták, hogy az építési beruházási célú közbeszerzéseknél csak azok a cégek tehessenek ajánlatot, amelyek bizonyítani tudják, hogy dolgozóiknak megfizetik az elvárt bérminimumot, amelynek el kell érnie a nemzetgazdasági átlagnak legalább a 70 százalékát. Koji László 2020-ról megjegyezte, az építőipar teljesítési értéke idén, 2018-hoz hasonlóan 4000 milliárd forint, az eredménnyel a szakszövetség elégedett. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány az építőiparban csak most a második hullámban okozott csúszásokat: körülbelül 2000-2500 lakás átadása tolódik a járvány miatt jövőre. Ennek következtében bár az ÉVOSZ év elején még 25 000 új lakás átadásával számolt, ez a szám az előrejelzésük szerint az év végére nem lesz több 23 ezernél.

(MTI)

A rovat további hírei: Közélet

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

2025. jún. 04.

Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

2025. jún. 04.

Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. 

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

2025. jún. 03.

Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő. 

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

2025. jún. 03.

Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!

Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban

Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban

2025. jún. 03.

A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután. 

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

2025. jún. 02.

Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

2025. jún. 02.

A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő