Óriási pluszköltséget jelent a vírus elleni védekezés

doszerk - 2020. december 1. 16:53

Csak a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés 960 millió dolláros pluszköltséget jelent a jövő nyárra halasztott tokiói nyári olimpia szervezőinek.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlap írása kiemeli, a játékok egyéves eltolása összesen mintegy 1,9 milliárd dollárjába fog kerülni a japánoknak, ebből közel egymilliárdot a pandémiával szembeni intézkedésekre fordítanak. Ennek részeként bővítik az egészségügyi infrastruktúrát, illetve újabb tesztállomásokat hoznak létre. A tokiói városvezetés és a japán kormányzat folyamatosan vizsgálja a járvány terjedésének mértékét, de továbbra is bíznak abban, hogy biztonságosan le tudják bonyolítani az ötkarikás játékokat. A szervezők szerdán közölnek majd részleteket a várható óvintézkedésekről.

A várakozások szerint az olimpia idején a távolságtartás és a maszkviselés kötelező lesz, a sportolóknak pedig ajánlott lesz a versengés zárulta után a lehető legrövidebb időn belül távozniuk a japán fővárosból. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól Thomas Bach elnök korábban úgy számolt, a szervezetnek mintegy 800 millió dolláros pluszköltséget fog jelenti a halasztás. A tokiói olimpia összköltségét eredetileg 13 milliárd dollárra becsülték. A nyári olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik, a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között tartják majd Tokióban.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szépen csillog az ezüst

DSTV: szépen csillog az ezüst

2025. szep. 19.

Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

2025. szep. 19.

A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

2025. szep. 19.

A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.

DSTV: közös takarításra hívnak

DSTV: közös takarításra hívnak

2025. szep. 18.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

2025. szep. 18.

Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.

Büszkék az akadémistákra

Büszkék az akadémistákra

2025. szep. 18.

Már nyolc akadémistával büszkélkedhet a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztálya.

FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség

FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség

2025. szep. 17.

Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón.