Dunaújváros Hetilap

Polgármesteri köszöntő

doszerk - 2020. december 24. 7:38

"... mindig abból hozzuk ki a legjobbat, amink van, hiszen az ünnep akkor is ünnep, ha nincs minden rendben!" Vendégposzt, Pintér Tamás polgármester karácsonyi üdvözlete a DO-n.

Kedves dunaújvárosiak!

Tavaly ilyenkor biztosan nem ilyennek képzeltük el ezt az évet, 2020. olyan dolgokat hozott, amiket korábban egyikőnk sem tapasztalt. Sok lemondással és alkalmazkodással járt az elmúlt időszak. Talán éppen most éljük a legnagyobb lemondást, hiszen a karácsony, a szilveszter sem lehet olyan, ahogyan szeretnénk, ahogyan elterveztük. A hétköznapok persze korábban is sokszor szürkék voltak, tele robotolással, de tudtuk, hogy a szabadidőnk, az ünnepeink majd az együttlétről, a családról szólnak majd, fényesek lesznek és meghittek. Most éppen ez veszik el, az amiért dolgozni érdemes. Ez persze nem könnyű, de én továbbra is azt mondom, hogy mindig abból hozzuk ki a legjobbat, amink van, hiszen az ünnep akkor is ünnep, ha nincs minden rendben! Az elmúlt időszakban Dunaújváros ezt tette. Megmutatta a kreativitását, hogy a korlátozások közepette is tud élni és alkotni.

Az önkormányzat nevében köszönöm Dunaújváros minden egyes lakójának, hogy helyt álltak ebben a nehéz esztendőben. Külön köszönöm a biztatást, a támogatást, az építő kritikákat.

Mindannyiuknak kívánok boldog karácsonyt és sikeresebb, békésebb új esztendőt!

Pintér Tamás
polgármester
 

A rovat további hírei: Közélet

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

2025. máj. 16.

A szombati munkanapra tekintettel módosítottak a teljes útzár időzítésén az MKIF szakemberei: szombaton 17 órától kell Földvár felé kerülniük a közlekedőknek. Várhatóan vasárnap estig.

Plusz pénz jut az intézményeknek

Plusz pénz jut az intézményeknek

2025. máj. 15.

A közgyűlés csütörtöki nyílt ülése elején Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat Kovács István görögkatolikus parókusnak, majd 26 témát tárgyalt a testület nyílt ülésen, egyet pedig zárt ajtók mögött.

Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal

Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal

2025. máj. 15.

A népszerű autós újságíró, műsorvezető lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége: az érdeklődőket a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében várják – figyelem, rendhagyó időpontban, pénteken délután! Meghívó.

Kovács István érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

Kovács István érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

2025. máj. 15.

A térség görögkatolikus parókusa, a Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség vezetője, Kovács István a közgyűlés előtt vehette át az elismerést Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.

Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)

Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)

2025. máj. 14.

Pazar időjárás, vidám hangulat és remek közösségépítő sportesemény – ismét sokan vettek részt a már hagyományos bringatúrán múlt szombaton délelőtt. A kezdeményezés már a 39. alkalmat számolta – kisebbek és nagyobbak is százával pattantak kerékpárra, hogy letekerjék a 30 kilométeres távot.

Hálával az ápolók elhivatott munkájáért

Hálával az ápolók elhivatott munkájáért

2025. máj. 14.

Az ápolók nemzetközi napjának megünneplése egy egész délelőttöt ölelt fel városunkban. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben felavatták az Ápolók kertjét, ahol már egy hársfa is szimbolizálja munkájukat. A faültetést követően a vendégeket a „C” szárnyban fogadták, ahol kitüntetést vehettek át azok, akik sokat tettek, tesznek a dunaújvárosiak egészségéért.

Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában

Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában

2025. máj. 13.

Nem sok olyan alkalom van az évben, amikor a szociális szférában dolgozók együtt tölthetik az időt, adott esetben szakmailag is közösen fejlődhetnek. Ezért is volt nagyon fontos az Útkeresés Segítő Szolgálat legutóbbi szakmai napja, amelyet a kúriában bonyolítottak le hétfőn.