Sakkolimpia: az Európai Sakk Unió támogatja a magyar pályázatot
Az Európai Sakk Unió és a kontinens sakkvezetői is támogatják, hogy Magyarország rendezze meg a 2024-es a sakkolimpiát. A nemzetközi szövetség (FIDE) vasárnap dönt a pályázatról.
MTI-fotó (Mónus Márton felvétele)
Szabó László, a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) elnöke kedden este online megbeszélésen mutatta be a 2024-es budapesti sakkolimpia terveit az Európai Sakk Unió vezetőinek és a kontinens sakkszövetségi vezetőinek. A megbeszélésen számtalan rendezési, szervezési kérdés került szóba, a kontinens sakkvezetői megelégedéssel fogadták a bemutatót és a támogatásukról biztosították a magyar rendezési szándékot. A magyar sakkolimpiai pályázat számos innovációt is tartalmaz. A tervek szerint ez lenne az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit. "Zöld sakkolimpiát" hirdet a magyar szövetség, kizárva a papír és a műanyag használatát az eseményen, a versenyzőknek és a vezetőknek pedig azt kínálva, hogy bicikliken közlekedjenek a szállodák és a versenyhelyszín között. Fontos terv, hogy növelni szeretné a magyar szövetség a női csapatok számát, hiszen az eddigi sakkolimpiákon mindig kevesebb női csapat indult, mint férfi.
A pályázati dokumentációt vasárnap tárgyalja a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közgyűlése. A prezentációban szerepel Portisch Lajos sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója; Polgár Judit, kétszeres sakkolimpiai bajnok, minden idők legjobb női játékosa; Karácsonyi Kata, a 14 éves lányok sakk-világranglistájának vezetője; Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Nemzet Sportolója; Szabó Tünde, olimpiai ezüstérmes úszó, sportállamtitkár; Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár; Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere; Kulcsár Krisztián, olimpiai ezüstérmes vívó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke; Schmidt Mária, történészprofesszor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke.
"A magyar sakktörténelem egyik legfontosabb pillanatára készülünk - hangsúlyozta Szabó László. - Hazánk sosem rendezett eddig sakkolimpiát, de még csak nem is pályázott a korábbiakban. Mindeközben sakkozóink az olimpiákon eddig kimagaslóan teljesítettek, hiszen a férfiak - az egyéni és a csapat teljesítményeket összegezve - 32 érmet szereztek, a nők pedig 28-at. A házigazda több csapatot is indíthat az olimpián, ez hatalmas lökést ad a fiatal generációk nagyszerű magyar sakkozóinak. Másfél éve dolgozunk a pályázat sikerén, összetett előkészítő munkát végeztünk, nagyon bízom a sikerben!" A FIDE közgyűlése előtti magyar prezentáció élőben is követhető lesz a MSSZ Facebook-oldalán.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: újra az Üstökös Kupáért kézilabdáztak
2024. nov. 05.
Ahogy azt már megszokhattuk, az őszi szünetben a kézilabdáé volt a főszerep Dunaújvárosban. Több mint ezer gyermek részvételével rendezték meg a XX. Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát. Hangkép.
Hiába a döntős tus, elmaradt az aranyérem
2024. nov. 05.
Vitatható körülmények között szerzett ezüstérmet Pávelka Levente a birkózók U13-as Szabadfogású Országos Diákolimpia Döntőjében a mögöttünk hagyott hétvégén.
Focival emlékeztek a kispályások
2024. nov. 05.
Remek hangulatot, parázs meccseket és a Hangover csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XII. Héger Ádám és VII. Komáromi Ádám Emléktorna.
Nem volt esély a MAFC ellen
2024. nov. 04.
A nagy kedvvel játszó MAFC három sima szettben győzte le a DKSE röplabdázóit az Extraliga vasárnap esti fordulójában.
Újra a Jegesmedvék örülhettek
2024. nov. 04.
Már az első harmadban komoly hátárnyba került, s hiába küzdött nagyot, végül 5-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a DAB jégkorong csapata az Erste Ligában.
Közel volt a bravúr
2024. nov. 04.
Óriásit küzdöttek a DKKA kézilabdázói a Mosonmagyaróvár otthonában, de a hazaiak végül háromgólos győzelemmel tartották otthon a fontos bajnoki pontokat.
Jól hajrázott a DFVE
2024. nov. 03.
Háromgólos hátrányból fordítva aratott 13-12-es győzelmet a BVSC otthonában a DFVE női vízilabda csapata az OB I szombati fordulójában.