Tűzijáték szilveszterkor: mit, hol és kinek szabad?

Öcaline - 2020. december 31. 6:49

Tételes tájékoztatóval szolgált a szilveszteri tűzijáték kapcsán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Jelentősen szigorítanak a szabályokon, minden közkeletű vélekedéssel szemben tilos lesz erkélyről ellőni egy római gyertyát például. Tüzet szüntess; lássuk a részleteket!

A járvány elleni védekezés miatt nemcsak a bulizás és az utcabál, de a közterületi tűzijáték is tilos lesz idén szilveszterkor – és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1. és 2. kategóriába tartozó eszközök használhatók. Minderről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője adott tájékoztatást az MTI-nek. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy az eddig megszokott szilveszteri pirotechnikai termékeket most nem is lehet megvásárolni. 
A tűzijátékokat négy osztályba sorolják. Az elsőbe olyanok tartoznak, mint például a tortákra rakható tűzijáték, a másodikba pedig olyan kis kockázatú tűzijátékok tartoznak, amiket a szabadban lehet felhasználni, és amiket gyakorlatilag bármikor megvásárolhat minden 16 évesnél idősebb személy.
A harmadik – idén szilveszterkor tehát tiltott – osztályba már a közepes, szabadtéri használatra szánt tűzijátékok tartoznak. Ezeket lehetett máskor december 28-31. között megvenni és szilveszterkor felhasználni – ezúttal azonban tilos volt ezeket árusítani, és ebből eredően felhasználásuk is tiltott. A negyedik osztályba egyébként azok a pirotechnikai eszközök tartoznak, amelyeket csak a megfelelő jogosultságokkal, engedélyekkel bíró szakemberek használhatnak.
A most szilveszterkor érvényes – a korábbiaknál jóval szigorúbb – szabályok szerint az első két kategóriába tartozó tűzijátékokat lehet, illetve szabad használni, és kizárólag magánterületről indítva. Vagyis: csak kertes házak udvarán lehet tűzijátékozni, társasházak udvarán pedig kizárólag akkor, ha a házirend azt megengedi.

Az OKF felhívása külön is kitér még egy tiltó rendelkezésre: erkélyeken tilos tűzijátékozni – ugyanis extrém balesetveszélyes helyszínnek minősül. A petárdázás pedig – ahogy évek óta mindig – ezúttal is "alapjáraton" tilos. 

(Forrás: MTI; a kép illusztráció)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Újra támad a kánikula – a hét végén némi csapadékkal

Újra támad a kánikula – a hét végén némi csapadékkal

2025. aug. 25.

Az elmúlt napok hűvöskés időszaka után ismét tikkasztó hőség várható a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végéig strandidő várható, szombaton is meleg lesz, de befuthat egy zivatarhullám.

A 3D szkennelés átalakulása az építőiparban

A 3D szkennelés átalakulása az építőiparban

2025. aug. 25.

Az építőipar komplexitása és állandó megújulása közismert. Az utóbbi években egyre több területen találkozhatsz olyan technológiai újításokkal, amelyek drasztikusan befolyásolják a munkafolyamatokat. (X)

DSTV: dalosok randevúja az MMK-ban

DSTV: dalosok randevúja az MMK-ban

2025. aug. 25.

Kórusmuzsika, népdal, citeraszó várta az MMK árnyas udvarára érkezőket a közelmúltban, derül ki a DSTV összeállításából. A város és a térség népdalköreinek szerveztek találkozót – méltán aratott szép sikert a dalos kedvűek randevúja. Hangkép.

Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával

Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával

2025. aug. 23.

Különleges kalandtúra az ókori Róma világába jövő szerdán, majd családfakutató sorozat péntektől: sűrű őszre készül a Dunamenti Regionális Népfőiskola közössége, és már a nyár utolsó hetében is több programot kínálnak.

DSTV: népszerű az MMK kézműves vására

DSTV: népszerű az MMK kézműves vására

2025. aug. 23.

Nem először telt meg az MMK udvara kézműveskedők portékáival, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Kézműves Kincsek Vására augusztusban is finom falatokkal és egyedi tárgyak özönével vonzotta a városlakókat. Hangkép.

 

Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon

Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon

2025. aug. 22.

Az elmúlt évek masszív sikere után idén is a Játékfesztivál elnevezésű kavalkáddal búcsúzik a nyártól az Útkeresés Segítő Szolgálat. Ráadásul folytatják a tematikus programok szép hagyományát – a dinoszauruszok után újabb izgalmas kaland, a kalózok világa várja a vendégeket jövő kedden!

 

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

DSTV: Holdfényfürfő a kánikulában (galériával)

2025. aug. 22.

Az agyzsibbasztó kánikula után evidens menekülési útvonalat kínált az élményfürdő, derül ki a DSTV összegzéséből. A Strandok éjszakája országos sorozatának sikeres helyi akciója, valamint a tavalyi kísérlet szép emléke is jó alap volt: a keresztségben Holdfényfürdő nevet kapott akció szó szerint tömegeket vonzott az élményfürdőbe még múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!