Volt amerikai válogatott az Acélbikáknál!
Újabb volt NHL-es játékost igazoltak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. Jason Bacashihua akár már szombaton bemutatkozhat Leo Gudas együttesében.
Főoldali és belső kép forrása: fotostyle-schindler.de
Mint arról a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorong csapatának honlapja percekkel ezelőtt beszámolt, az együttes vezetése megtalálta Garret Hughson utódját, méghozzá egy igen rutinos kapus, Jason Bacashihua személyében. A 38 éves hálóőr meglehetősen veretes pályafutást tudhat eddig maga mögött, utánpótlás éveit követően 2001-ben, az első kör huszonhatodik helyén draftolta a Dallas Stars, ám az NHL-ben ekkor még nem tudott bemutatkozni. Miközben részt az amerikai válogatott tagjaként a junior világbajnokságon, AHL-es Utah Grizzlies csapatát erősítette, majd a St. Louis Blueshoz került, ahol már bemutatkozhatott az NHL-ben úgy, hogy a 2005/2006-os, illetve a 2006/2007-es szezonban az amerikai felnőtt válogatott tagjaként részt vett két világbajnokságon is.
2008-tól az AHL-ben kapott szerepet, ahol összesen 298 mérkőzésen állt a kapu előtt, majd a 2012-ben Európába költözött, ahol előbb három szezonon keresztül védte a DEL-es Straubing Tigers ketrecét, majd a szlovák extraligában szereplő Besztercebányához igazolt. Itt két szezont töltött el, s amellett, hogy bajnok lett, a "legjobb kapott gólok/mérkőzés" mutatóval zárta a 2016/2017-es szezont. Ezt követően az Ázsia Ligában, Lengyelországban, a német másodosztályban is megfordult, legutóbb az Alpesi Ligában szereplő Sterzing/Vipiteno kapusa volt. Az amerikai hálóőr ma érkezik meg Dunaújvárosba, s amennyiben a szakvezetés úgy látja már holnap, az U20-as válogatott elleni edzőmérkőzésen kapuba állhat az Acélbikák színeiben.
A rovat további hírei: Sport
Remek DAB-siker Debrecenben
2025. szep. 15.
Hosszabbítás után aratott 5-4-es győzelmet Debrecenben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.
Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott
2025. szep. 14.
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.
Hazai vereség a gólzáporban
2025. szep. 14.
Hiába szerzett harmincnégy gólt a tavalyi bronzérmes ellen, végül 34-43-as vereséget szenvedett a vendég Esztergomtól a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a bajnokság második fordulójában szombaton este.
Világkupa-főpróba és válogató a vb-re
2025. szep. 13.
Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.
A remek kezdés ellenére kikapott a DAB
2025. szep. 13.
Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.
Felszabadult, jó játékban bízva
2025. szep. 12.
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: sporttal az ovisokért
2025. szep. 12.
Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.