ISD Dunaferr: tájékoztató a kollektív szerződésről
Elhalaszthatják a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződése (DTKSz) megszűnésének időpontját, áll abban a közleményben, amely percekkel ezelőtt élesedett az ISD Dunaferr Zrt. hivatalos honlapján. Az új céldátum április 30., az ajánlatot megkapták az érdekképviseleti szervezetek is. Betűhív közlés.
A téma érzékenységére és fontosságára betűhíven közöljük a Tájékoztató a DTKSz-ről című, a Dunaferr hivatalos honlapján percekkel ezelőtt napvilágot látott, Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes jegyezte közleményt!
Tisztelt Munkavállalók!
Tájékoztatom Önöket, hogy a jelenlegi helyzetben kollégáimmal együtt azt találtuk a legjobb megoldásnak, hogy a DTKSz megszűnésének időpontját halasszuk egy későbbi időpontra, 2021. április 30-ra. Az erre vonatkozó ajánlatot a mai napon megküldtük a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet részére is. A szakszervezetektől azt várjuk, hogy írják alá az elkészített megállapodást, melynek eredményeként a DTKSz hatálya két és fél hónappal meghosszabbodik.
Ez a plusz időtartam kedvező a munkavállalóknak, hiszen ezalatt is változatlan bérezésben és juttatásokban részesülnek.
Ez az időtartam továbbá lehetőséget biztosít arra is, hogy az új kollektív szerződés megkötésére vonatkozó tárgyalásokat lefolytathassuk. Nyilván ennek az is feltétele, hogy a konstruktív együttműködés mindkét szakszervezet részéről biztosítva legyen.
Ennek az együttműködésnek alapköve, hogy szűnjön meg minden rosszhírkeltés a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezet jelenlegi választott vezetői részéről a DUNAFERR vonatkozásában, továbbá az öncélú, a DUNAFERR-nek és minden munkavállalójának csak kárt okozó jogi viták szűnjenek meg, és helyettük végre érdemi egyeztetések kezdődjenek meg mindkét szakszervezet részéről.
A DTKSz 2021. április 30-ig történő meghosszabbítása akkor fog megtörténni, ha a már a munkáltató oldaláról aláírt megállapodást legkésőbb 2021. január 20. napjának 15 órájáig mindkét szakszervezet szintén aláírja.
(Archív képünk illusztráció)
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr Zrt.: „… stratégiai partner áll a küszöbön”
2020. dec. 17.
Lezárná az elmúlt hetek-hónapok állóháborúját, záros határidőn belül stratégiai partner belépését ígéri, pocséknak ítéli a cégcsoport nyilvánosság előtt mutatott képét, viszont példásnak tartja a város önkormányzatának pártok feletti kiállását. És ami fő: az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét illetően gyors megoldásban és gyors felfutásban bízik Evgeny Tankhilevich legfőbb- általános vezérigazgató-helyettes. Exkluzív interjú, az elején egy státusztisztázó párbeszéddel.
Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!
2020. dec. 12.
Választ várnak a kormánytól a Dunaferr-ügyben, elítélik a szakszervezeti vezetők kirúgását – közleményben fejtette ki a Párbeszéd álláspontját a Vasmű helyzetéről Szabó Zsolt elnökségi tag, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)
2020. dec. 11.
Pattanásig feszült a helyzet az ISD Dunaferr Zrt. életével, helyzetével és jövőjével kapcsolatos döntéshozói státuszok, jogosultságok miatt. Ma reggel már a szakszervezet képviselői sem juthattak a munkaterületre. Online üzemmód, frissítve immár a DSTV témába vágó hangképes összeállításával is!
"Ahonnan van haszon..."
2020. dec. 06.
Nem hittem, hogy jól hallottam, de még most, leírva, az Országgyűlés hivatalos oldalán olvasva is döbbenetes mondat. Az is számít, ki mondta, mikor mondta, mire mondta – és az is, hogy miért. Vélemény.
ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek
2020. dec. 04.
Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt.
Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól
2020. nov. 21.
A városban kialakul "pártok feletti" egységre semmitmondó válasszal reagált a kormányzat az ISD Duneferr Zrt. munkavállalói kapcsán írt levélre, írta facebook-oldalán a kormányzati reakció kapcsán Pintér Tamás polgármester. Előhang és betűhív közlés itt!
Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet
2020. nov. 17.
Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.