Ismét hazai jégen az Acélbikák

spigott - 2021. január 7. 7:30

Újabb rendkívül nehéz összecsapás vár a Dunaújvárosi Acélbikák csapatára, mely csütörtökön este a Brassó gárdáját látja vendégül a jégcsarnokban.

Főoldali és belső kép forrása: DAB

Nem panaszkodhatnak meccshiányra Acélbikáink az elmúlt napokban, ugyanis az elmúlt hét napban négy összecsapáson kellett jégre korcsolyáznia együttesünknek, mely azonban  a Titánok elleni találkozót követően hiába szorította meg a listavezető DEAC-ot és a második Fradit is, sajnos nem tudta tovább gyarapítani pontjai számát az Erste Ligában. Sokat azonban nem szomorkodhattak a mieink a fővárosi zöld-fehérek elleni 4-3-as keddi vereség után, ugyanis csütörtökön már újabb meccs vár a gárdára, mely semmivel sem ígérkezik könnyebbnek, mint a közelmúlt fellépései.

Ma este hat órától ugyanis már az a Brassó látogat Dunaújvárosba, mely annak ellenére áll az ötödik helyen, hogy tíz mérkőzéssel kevesebbet játszott a listavezető Debrecennél. Dave MacQueen gárdája kiváló játékosokból áll, csapatként is jól működik, így nem véletlen, hogy eddigi tizenhárom találkozójából tizenegyet megnyert, s mindössze két alkalommal szenvedett vereséget. Ezek közül az egyiket azonban éppen a mieink ellen, vagyis az elmúlt napok olykor biztató játéka mellett ez is adhat némi reményt Acélbikáinknak arra, hogy végre győztesen hagyják el a jeget a liga egyik élcsapata ellen.

A rovat további hírei: Sport

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

2025. szep. 11.

A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.

DSTV: egészségmegőrző torna

DSTV: egészségmegőrző torna

2025. szep. 10.

Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

2025. szep. 10.

Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.