Nyerni kell, mese nincs!
A közvetlen rivális Vasas gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Ligában ma délután öt órától.
Főoldali és belső kép forrása: DAB
Két csalódást keltő vereség után megemberelte magát, s remek hozzáállással, valamint a korábbi meccsekhez képest jó játékkal aratott értékes, 5-4-es sikert a Gyergyói HK elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga legutóbbi fordulójában. Üröm az örömben, hogy a szép győzelem ellenére sem lépett előrébb a tabella utolsó helyéről együttesünk, de legalább életben tartotta reményeit a rájátszás elérésére. Ahhoz, hogy az esély megmaradjon, természetesen újabb sikerekre van szükség, melyek közül a következőt éppen egyik legnagyobb riválisuk, a Vasas ellen szerezhetik meg Leo Gudas tanítványait, akik ma délután öt órától, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban látják vendégül a fővárosiakat.
Ladányi Balázs együttese jelenleg mindössze egyetlen ponttal előzi meg hokisainkat úgy, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott ugyan, ám amennyiben a Ferencváros által megóvott mérkőzésének újrajátszása hivatalossá válik, még három pontot levonnak a piros-kékektől. A Vasas egyébként nincs túl jó formában, legutóbbi kilenc találkozóját elveszítette, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű mérkőzés várna Acélbikáinkra. A fővárosiak ugyanis minden meccsükön az első perctől az utolsóig óriási elánnal küzdenek, így volt ez legutóbb a Fradi ellen is, s csak az utolsó öt percben kapott két góllal szenvedtek 5-3-as vereséget.
Az előzés mellett a visszavágás vágya is motiválhatja együttesünket, mert az idei szezonban két alkalommal találkoztak eddig mai vetélytársukkal, s mindkétszer sima vereséget szenvedtek. Mivel az alapszakaszból már csak kilenc találkozója van hátra a mieinknek, így minden egyes pontra óriási szüksége van a Bikáknak, akik motiváltan és a siker reményében vágnak neki a délután öt órakor kezdődő összecsapásnak.
A rovat további hírei: Sport
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.