PDSZ: nyílt levél az oltási rend ügyében
Nyílt levélben követeli az eddig napvilágot látott oltási terv módosítását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya. A cél, hogy az oktatási szféra dolgozói is mihamarabb kapjanak a koronavírus elleni védőoltásból. A PDSZ a DO-hoz is eljuttatta a dokumentumot – máris mutatom!
Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Kásler Miklós és Palkovics László miniszterekhez, valamint Maruzsa Zoltán államtitkárhoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya – a Komjáthy Anna OV-elnökhelyettes jegyezte dokumentumot a téma fontosságára tekintettel betűhíven közli honlapunk; íme!
Kiszolgáltatott helyzetben
Követeljük, hogy a köznevelési intézmények dolgozói közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után legyenek azok között, akik az Európai Unió megfelelő szerve által engedélyezett oltóanyagban az első körben részesülnek! Mind az Oktatási Világszervezet mind az UNESCO kiemelte, hogy a pedagógusoknak, az oktatóknak, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottaknak magas prioritású csoportnak kell lenniük annak érdekében, hogy az egészség védelme, az oktatáshoz való jog érvényesüljön.
Arra is felhívjuk a figyelmüket, hogy az oktatásban nem lazítani kellene a járványügyi intézkedéseket, hanem ellenkezőleg, fokozni! A pedagógusokat úgy terelik vissza hétfőtől az intézményekbe – a középfokú oktatásban, a szakképzésben dolgozókat pedig nem sokkal ezt követően –, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben lesznek. Olyan óvintézkedéseket sem rendeltek el központilag, amelyek több, más területen dolgozók esetén már alapvetőek, mint a maszkviselés vagy a plexifal. Még most sem történik semmiféle érdemi intézkedés, amikor terjed a vírusnak az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő mutációja. Az olyan látszatintézkedések, mint a pedagógusok számára "biztosított" tesztelés, egyelőre csak egyszeri, és sokak számára elérhetetlen a távolság, a rossz közlekedési viszonyok és korai hazautazási kényszer miatt, nem beszélve arról, hogy a rendelkezésre álló időpontok meglehetősen hamar beteltek a kollégák visszajelzései szerint. Önmagában már a tesztelésre történő beutazás is kockázatot jelent, ezért azok számára, akik nem rendelkeznek személygépkocsival, illetve nem a tesztelőpont közelében laknak, aránytalan kockázatot jelent a nem is megbízható eredményt nyújtó tesztelésben való részvétel.
Hazaviszik a fertőzést
Ameddig nincs kellő védelem, nincs átoltottság, addig digitális munkarenddel kell biztosítani a közoktatásban dolgozók és a családok biztonságát. Nem azt követeljük, hogy a pedagógusok több vagy jobb védelmet kapjanak, mint más dolgozók. Azért emeljük fel szavunkat az egészség védelme érdekében, mert minden járványügyi intézkedés elégtelen, amennyiben a gyerekek hazaviszik a fertőzést a családjaiknak. Ahol emiatt többek esnek ki munkából és szorulnak táppénzre. A felfedezett fertőzésekre pedig gyakran csak napok elteltével történik hivatalos intézkedés. A karanténban tartózkodó hozzátartozóval egy háztartásban élők több esetben szabadon mozoghatnak, a gyerekek mehetnek iskolába, óvodába.
Teremtsék meg egy olyan digitális munkarend feltételeit, amely nem a tavaszi helyzetet idézi elő újra, hanem valóban biztosítja az oktatáshoz való jogot, ahogyan az egészséghez és a biztonságos munkavégzéshez való jogot is. Biztosítsanak a munkáltatók és munkavállalók számára támogatást annak érdekében, hogy a digitális munkarend miatt senki ne veszítse el állását és ne essen ki emiatt jövedelme!
Az oltóközpontokkal kapcsolatban a sajtóban megjelent hírek miatt, kérjük, válaszoljanak arra a kérdésre, honnan jut az egykori ÁNTSZ intézetéből kiszervezett Nemzetközi Oltóközpontot működtető kft. oltóanyaghoz. Meg tudják-e erősíteni vagy cáfolni, hogy ez a kft. az állam által vásárolt oltóanyagokat értékesítené?
Az átláthatóság és a nyilvánosság nem csak szakszervezetünknek érték, hanem a közvélemény számára is fontos a tisztánlátás.
(Illusztráció: koronavirus.gov.hu)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: közeleg a tanévkezdés
2024. aug. 26.
Bár az országos média kevesebbet foglalkozik a pedagógusok helyzetével, a valóságban nem sok minden változott, derül ki a DSTV összegzéséből. Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete helyi ügyvivője összegzi az aktuális fejleményeket. Hangkép.
DSTV: angol tábor – kicsiknek
2024. aug. 24.
Különleges nyelvtanítási programról tudósít a DSTV összeállítása. Az angol nyelv elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni – játékos formában egészen pici gyerekek is bátran belevághatnak, pláne egy jó hangulatú táborban. Hangkép.
DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye
2024. aug. 22.
A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.
DSTV: fejlődik a Pentelei iskola
2024. aug. 15.
Különleges szellemiség jellemzi a Pentelei Mentálhigiénés iskolát, derül ki a DSTV újabb, az intézmény életét és képzési programját bemutató összegzéséből. Ezúttal az általános iskola fejlesztésével kapcsolatos törekvésekről esik szó. Hangkép.
DSTV: az ovisok étkeztetése
2024. aug. 09.
Ismét az óvodásokat érintő témákkal és kérdésekkel foglalkozik a DSTV összeállítása. Ezúttal a gyerekek étkeztetése a téma – Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója az étkezések száma mellett a minőségi mutatókról és a téma kihívásairól is beszél. Hangkép.
DSTV: Pentele iskolája
2024. aug. 07.
A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium mutatkozik be a DSTV összegzésében. Könyves Ágnes igazgató kalauzolása nyomán szó esik az intézmény különleges küldetéséről, szakmai programjáról és a szakképzés kínálta esélyekről is. Hangkép.
ICA-D: életpályák, karrierutak a Móriczból
2024. aug. 01.
A Móricz 70 kiállítás keretében készítette a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) azt a videóinstallációt, amely fotóportrék segítségével mutatja be az intézményből induló sokszínű és izgalmas életutakat, egyéniségeket, professzionális karrierutakat. A gyűjtemény nyomán által rácsodálkozhatunk arra, hány tehetséges ember indult a dunaújvárosi iskolából. A Móricz-network tegnap élesedett a nagy videós felületen – itt a helye. Hangkép.