Újra a Fradi ellen

spigott - 2021. január 10. 7:35

A Ferencváros otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit ma délután a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Kép: DO-archív

Küzdelmes találkozón aratott fontos és szép sikert a Brassó elleni csütörtöki összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely így továbbra is életben tartotta reményeit a rájátszás elérésére. A Brassó ellen ráadásul nemcsak az eredménnyel lehetett elégedett a szakvezetés, hanem a mutatott játékkal is, s bár hibák persze így is akadtak, a meccsek óta javuló teljesítménynek köszönhetően a liga legjobb százalékos mutatójával álló együttesét sikerült legyőznie jégkorongozóinknak.

A DEAC és a Fradi elleni vereségek után a lelkeknek is jót tehetett a két szerzett pont, s ez azért is fontos, mert ma délután újabb nagyon nehéz feladat vár a csapatra, mely fél öttől ismét a Ferencváros ellen húz szerelést, ám ezúttal a fővárosban. A kétszeres címvédő zöld-fehérek jelenleg is vezetik az Erste Liga tabelláját, s mivel pár nappal ezelőtt Dunaújvárosban is le tudták győzni hokisainkat, így ezúttal is inkább ők számítanak az esélyesebbnek. A Bikák azonban a közelmúlt összecsapásain már bizonyították, hogy fegyelmezett játékkal bárkivel fel tudják venni a versenyt, s ha erre vasárnap is képesek lesznek, úgy egy jó mérkőzést játszhatnak a fővárosiakkal.

A rovat további hírei: Sport

Már csak ketten hibátlanok

Már csak ketten hibátlanok

2025. szep. 24.

Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már  csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

2025. szep. 23.

Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

2025. szep. 23.

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.

A veretlenség megmaradt

A veretlenség megmaradt

2025. szep. 22.

Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.

Bebők Lara parádézott az ORV-n

Bebők Lara parádézott az ORV-n

2025. szep. 22.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.