A Debrecen már nagy falat volt

spigott - 2021. február 7. 20:29

Nagyot küzdött, de bosszantó gólokat kapva szenvedett 5-2-es vereséget a DEAC elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Az Erste Liga alapszakaszának utolsó hazai mérkőzését játszotta ma délután öt órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely az első négybe igyekvő DEAC gárdáját látta vendégül a jégcsarnokban. Az összecsapás esélyesének a vendégek számítottak, ám a mieink bíztak abban, hogy át tudják menteni a Vasas ellen nyújtott teljesítményüket, s képesek lesznek megnehezíteni a jó erőkből álló debreceniek dolgát.

David Musial együttese esélyeshez méltó módon kezdett, ám fölényét nem tudta gólra váltani, s az első öt perc visszafogottabb játéka után a Bikák nemcsak megérkeztek a meccsbe, hanem Pinczés Olivér emberelőnyös találatával a vezetést is megszerezték (1-0). A bekapott gól után igyekezett újra nyomást gyakorolni Acélbikáinkra a DEAC, ám a hazai védelem jól tette a dolgát, egészen a 12. percig, mikor egy kettős hátrányt még "túléltek" a mieink, ám a szimplát már nem, s az egy héttel ezelőtt még Dunaújvárosban játszó Turcotte révén kiegyenlített a Debrecen (1-1). A harmadból hátralévő időben mindkét gárda előtt volt lehetőség a gólszerzésre, de a kapusok remekeltek, így az élvezetes első húsz perc végén 1-1-es döntetlennel vonultak pihenőre a felek.

A második felvonás elején viszont nagyon bekezdett a DEAC, valósággal záporoztak a lövések a hazai ketrecre, de vagy Bacashihua védett bravúrral, vagy az irányzékba csúszott hiba, így igen komoly fölénye ellenére sem tudta átvenni a vezetést a vendégcsapat. A 27. percben nagy lehetőséget kaptak a mieink is, de hiába kerültek kettős fórba, ezzel nem tudtak élni sőt, a szimpla előnynél Bacashihua adta el a korongot kapuja mögött, amiből Novotny lőtte rá Pinczés korcsolyájára a korongot úgy, hogy a pakk az üres kapuba pattant (1-2). A Bikák nem törtek össze a balszerencsés találattól, beszorították ellenfelüket, s Pinczés szemfüles találatával a 32. percben egyenlítettek, így kezdődhetett minden elölről (2-2).

Képek forrása: DAB

A 35. percben sajnos ismét emberelőnyben hibáztak nagyot a hazai játékosok, rosszul végrehajtott cseréjükből Molnár szólózhatott, s a vendégek második emberhátrányos góljával ismét visszavette az előnyt csapatának (2-3). Ez a találat láthatóan meg is viselte a mieinket, s ezt ki is használta a DEAC, mely Dalecky közeli lövésével duplázta meg előnyét (2-4). A harmadik húsz percben nagy erőket mozgósítottak a mieink a felzárkózásért, ám Hetényi mindent védett, s mikor az 56. perc elején Mazzag rúgott gólját is megadták a játékvezetők, végleg eldőlt a mérkőzés, melyet végül 5-2-re nyert meg a Debrecen. A DAB csapatára most pár nap szünet vár, majd jön az alapszakasz utolsó erdélyi túrája, ahol a Csíkszereda ellen kettő, a Brassó és a Gyergyó ellen egy-egy meccs vár a Bikákra.

DAB – DEAC 2-5 (1-1, 1-3, 0-1)

DAB: Bacashihua – Gebei B., Nilsson, St. Pierre, Szappanos, Török (1) – Jakabfy S., Vuorijärvi, Gebei G., Mazurek, Pinczés O. 2 – Dósa, Jakabfy Cs., Azari (1), Németh, Pihlqvist (1) – Lencsés, Somogyi N., Barna, Subotic, Tamás. Vezetőedző: Leo Gudas.

DEAC: Hetényi – Kloz, Vokla, Dalecky 1, Novotny 1, Turcotte 1 (1) – Kiss, Sándor F., Berta (1), Hári, Izacky (1) – Filbrandt, Sándor B., Kiss, Kozma, Szűcs – Mazzag 1 (1), Mihalik (1), Molnár 1 (1). Vezetőedző: David Musial.

A rovat további hírei: Sport

Idén is elismerték legjobbjaikat (galériával)

Idén is elismerték legjobbjaikat (galériával)

2025. jan. 20.

A felnőttek között Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mitkus Kemas vehette át az év legjobbjának járó díjat a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi évzáróján.

Végül igazolta a papírformát a listavezető

Végül igazolta a papírformát a listavezető

2025. jan. 20.

Bár a harmadik harmad elején még volt esélye a pontszerzésre, végül 5-2-es vereséget szenvedett az éllovas Gyergyói HK otthonában az erősen tartalékos DAB.

Szuperdöntőbe jutott a válogatott

Szuperdöntőbe jutott a válogatott

2025. jan. 19.

Mindhárom alsóházi meccsét megnyerve végzett a Világkupa ötödik helyén a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

Az éllovashoz látogat a DAB

Az éllovashoz látogat a DAB

2025. jan. 19.

A Gyergyói HK otthonában folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: életmódváltás bármikor

DSTV: életmódváltás bármikor

2025. jan. 18.

Január elsején a legtöbb ember megfogad valamit – többet sportolok majd, egészségesebben fogok étkezni, többet leszek a szabadban. A változtatásokhoz azonban nincs szükség egy új esztendőre, ahogyan Csapó Nóra fogalmaz. Vele beszélgettünk sportról, életmódról, egészségről. Hangkép.

Újra a Csíkszereda örülhetett

Újra a Csíkszereda örülhetett

2025. jan. 18.

A második harmadban három gólt lőve győzte le Acélbikáinkat a házigazda Csíkszereda az Erste Liga péntek esti fordulójában.

DSTV: várják a fiatalokat

DSTV: várják a fiatalokat

2025. jan. 17.

Az elmúlt években többször is elhangzott már az a mondat a részünkről, mi szerint a különböző sportos közösségek és egyesületek esetében megkerülhetetlen tényező az utánpótlás. Most is erről lesz szó, a DKSE úszó szakosztályánál jártunk. Hangkép.