Alkotmánybírósági "nem" az önkormányzatok megsarcolására
Az Alkotmánybíróság (AB) szerint az államnak kompenzálnia kell az önkormányzatoktól elvont forrásokat – a testület egy gödi kereset nyomán döntött, de a verdikt hatással lehet a teljes önkormányzati szférára. Így a tegnap elfogadott dunaújvárosi büdzsére is.
Immár alkotmánybírósági határozat is született a kérdésben: a Telex idézi az MTI összegzését, amely szerint alkotmányos követelmény, hogy az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania.
A gödi önkormányzat alkotmányjogi panaszára reagálva született az AB döntése – a kormány a járványhelyzetre hivatkozva jelölt ki az önkormányzat területén különleges gazdasági övezetet tavaly áprilisban –, amelyben közvetve ugyan, de az önkormányzati feladatellátás finanszírozásának biztosításáról is határoztak. Az AB álláspontja komoly fegyver lehet az elvonások kompenzálását szorgalmazó (jobbára ellenzéki vezetésű) önkormányzatok, így Dunaújváros kezében is – az ugyanis kimondja, hogy ha az állam egy, a helyi közügyek vitele körébe tartozó önkormányzati közfeladatot átad egy másik önkormányzatnak úgy, hogy ezzel a közfeladatot átadó önkormányzat folyó évi költségvetésében hiány keletkezik, a hiány nem lehet olyan nagyságú, amely ellehetetleníti az önkormányzat helyi közügyek körébe tartozó feladatainak ellátását.
Aligha véletlen, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely a facebook-oldalán azonnal reagált az AB határozatára – a Telex összegzése idézi: "Immár az Alkotmánybíróság is egyértelművé tette, amit hónapok óta mondogatunk: a kormánynak a saját alaptörvényéből fakadóan is kutya kötelessége kompenzálni az önkormányzatok felé az iparűzési adó csökkentését."
Karácsony – és vélhetően vele egyetértésben a Szabad Városok Szövetségének tagjai – szerint a döntés alapján a kormánynak minden önkormányzatot, így a 25 ezer fő feletti településeket és a megyei jogú városokat teljes körűen kell kompenzálnia, mindenféle politikai megkülönböztetéstől mentesen.
Az persze nagy kérdés, mikor és milyen formában érkezik a kompenzáció, ha egyáltalán. Égető szükség lenne az ellentételezésre, mert bár a témában rengeteg a kérdőjel, de az biztos – tegnap a DO-n is megírtuk –, hogy az idei költségvetés főszáma összesen 6,5 százalékponttal lett kevesebb a tavalyinál.
(Forrás: MTI/Telex; a fotó illusztráció, Vaszócsik Kristóf felvétele)
A rovat további hírei: Közélet
A város is bekapcsolódik a Versenyképes Járások programba
2025. ápr. 08.
Rendkívüli közgyűlést tartott a város önkormányzata a Városházán ma délelőtt. Egyetlen napirendről döntöttek a képviselők – a Versenyképes Járások programban történő indulásról.
Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!
2025. ápr. 08.
A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig.
Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!
2025. ápr. 08.
Gonosz tréfát űzött a hidegbetörés a dunaújvárosi autóvásár szervezőivel: kevesebben választották vasárnap délelőtti időtöltésük helyszínéül a vásárteret a jeges szélben. Csodák csodája: még így is köttetett üzlet!
A cél az innováció és a város fejlesztése
2025. ápr. 07.
Dunaújvárosnak is szüksége van az Európai Unió finanszírozta pályázatokra. Ezek a források hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk fejlődjön és modernebb, szebb otthont biztosítson a lakosságnak. Erről is beszélt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester az aktuális pályázati ciklus kapcsán.
Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!
2025. ápr. 05.
Vadvirágos parcella minta projekt létrehozását tervezi az ÖKO-Klub Dunaújváros csapata. Az önkéntesek bevonásával futó, a városban önvető virágoskert-szigeteket eredményező közösségi kezdeményezéshez bárki csatlakozhat – már vannak is jelentkezők!
Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk
2025. ápr. 03.
Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett lenne a város üzemeltetésében dolgozó géppark, hiszen öt évvel ezelőtt gyakorlatilag semmilyen sem volt a városi cégeknek. Így az elmúlt években szépen apránként kellett ezen a téren is fejleszteni. Most új fűnyíró állhat munkába.
A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek
2025. ápr. 03.
Dunaújváros életében is fontos, hogy a lakosság a felmerülő kérésekkel bátran fordulhasson a városvezetéshez. Így véli Barta Endre is, aki a 4-es választókerület képviselőjeként az ott élőkkel együtt szépíti az lakóközösséget. A szerdai lakossági fórumán is sok kérdést vitattak meg az egybegyűltek.