Elgázolták az embercsempészt az M6-os sztrádán
Menekülni próbált az igazoltató rendőrök elől, előbb kiugrott a kocsiból, aztán át a szalagkorláton. A helyszínen életét vesztette, értesült a DO.
Tragikus végkimenetelű ellenőrzés helyszíne volt az M6-os autósztráda Besnyő térségében ma késő délután, derült ki a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának gyorsjelentéséből. A részletes szóvivői összegzés szerint a rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján akartak megállítani egy magyar rendszámú autót az M6-os autópálya 40-es kilométerszelvényében található Fácános pihenőhelyen 17 óra 50 perc körül.
A sofőr a rendőröket meglátva először autójával, majd a járművet hátrahagyva, gyalogosan próbált meg elmenekülni, átugrott a pályatesteket elválasztó szalagkorláton, és ekkor elgázolta egy szabályosan közlekedő személygépjármű. A baleset során az eddig ismeretlen férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gépkocsiban utasként tartózkodó öt szír állampolgár magyarországi tartózkodását nem tudta hitelt érdemlően igazolni – a rendőrök elfogták őket, majd előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.
A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a sztráda balesetben érintett szakaszán.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Idős ember kirablásáért felelhet
2025. már. 21.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki idős személyt rabolt ki a városban még 2023 decemberében. A sértett korából és a támadás miatti sérülésből adódóan korlátozottan tudott csak védekezni, a vádlott fegyházbüntetést kaphat, értesült a DO.
Elismerések nemzeti ünnepünk alkalmából
2025. már. 14.
A dunaújvárosi Erdélyi Dánielt is jutalmazták a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 14-én megrendezett ünnepségén.
Eltűnt, nagyon keresik Biankát – jelezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. már. 13.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is segíthet. (FRISSÍTVE)
A kerítéseken át is a börtönig jutott
2025. már. 07.
Rossz taktikát választott a körözési toplistán szereplő zsaroló: a 44 éves férfit összehangolt akció keretében, a dunaújvárosi nyomozók közreműködésével fogták el. A bevetés során a férfit üldöző rendőrök sebessége döntött, értesült a DO.
Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. már. 05.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése miatt. Ha valaki tud a hollétéről, jelezze, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)
Ítélet született a trafikrabló ügyében
2025. már. 01.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki kirabolt egy dohányboltot városunkban még december végén. 2 év 10 hónap börtön lett a mese vége, értesült a DO.
Újabb drogdílert fogtak el
2025. feb. 28.
Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.