Komoly visszaesés az albérletek áraiban
Tavaly decemberben az albérletárak országosan 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
Kép: MTI/Marjai János
Az MTI-nek kedden eljuttatott közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, 2020. december volt sorrendben az ötödik hónap, amikor csökkent az országos lakbérindex, és a fővárost sújtja legjobban az albérletpiaci keresletcsökkenés. Hozzátette, éves szinten a fővárosi albérletárak 14,3 százalékkal, Pest megyében viszont csak 2,6 százalékkal estek vissza. A szakértő szerint az eltérés részben azzal magyarázható, hogy a fővárosi albérletáresés jóval magasabbról indult, és a befektetőknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a koronavírus okozta helyzethez és a külföldi turisták hiányához. Pest megyében viszont nem volt korábban olyan mértékű áremelkedés és a kínálat is szűkösebb volt.
Az ingatlan.com adatai szerint tavaly a budapesti lakások 9 százalékát hirdették kiadásra, ám a kerületek között hatalmas különbségek voltak. Tavaly majdnem 925 ezer lakóingatlan szerepelt a nyilvántartásban, amiből több mint 80 ezer megjelent kiadóként az ingatlan.com oldalán a tulajdonosok és ingatlanközvetítők kínálatában. Az V., a VI. és a VII. kerületben az összes lakás 21-30 százalékára kerestek bérlőt a tulajdonosok. Jelentős, 11-16 százalékos volt az albérletek aránya az I., a II., a VIII., a IX. és a XIII. kerületben is. A legnagyobb arányban az V. kerületben adták ki a lakásokat: itt a lakások 30 százaléka jelent meg tavaly kiadó ingatlanként az ingatlan.com felületén.
A szakértő szerint nem meglepő, hogy tavaly majdnem minden harmadik belvárosi lakást kiadásra hirdettek meg, mivel a KSH adatai alapján 2019-ben a vevők 30 százaléka külföldi volt a belső kerületekben, illetve 2015 és 2019 között a fővárosi lakásvásárlók 30-40 százaléka befektetési céllal keresett ingatlant.
(MTI)
A rovat további hírei: Mozaik
Nyaraljon, üdüljön városon belül és kívül!
2025. jún. 15.
Dunaújváros önkormányzatának több üdülője is várja a kikapcsolódásra vágyókat – nem csak a Szalki-szigeten. A balatonkenesei, harkányi és siófoki üdülők bárki számára elérhetők.
Mit kezdjünk a levágott gallyakkal? Ágaprítás a gyakorlatban
2025. jún. 15.
A kertgondozás során óhatatlanul keletkeznek növényi maradványok, legyen szó metszésről, viharkárokról vagy épp egy elöregedett fa kivágásáról. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés: hogyan lehet ezeket a zöldhulladékokat hasznosítani? (X)
Ambrózia: energiabombák (galériával)
2025. jún. 15.
Minden ízében kiváló menettel folytatódott az Ambrózia Fesztivál: a pénteki bulicunami után tegnap is kitűnő koncertprogram csalogatta a közönséget a Duna-partra. Ízlelgessük, Trampúr, Trampúr – és persze itt a második nap monstre képtára.
Mire figyeljünk, amikor megszervezünk egy eseményt?
2025. jún. 14.
Az év során számos olyan alkalom van, amikor megcsillogtathatjuk a szervezői képességeinket, és megtervezhetjük egy esemény minden részletét. Például, hogy hol kerüljön megrendezésre, mi legyen a program, milyen legyen a dekoráció, hogyan kerüljenek tálalásra a finomságok, üdítők. (X)
Ambrózia: tömegvonzás a nyitónapon (galériával)
2025. jún. 14.
Remek idő, pazar helyszín és kiváló koncertprogram: minden adott volt a csillagos ötös nyitányhoz a Duna-parti eseménysor első napján. Címszavas summázat és bőséges galéria a hajtás után!
Beköszöntött a digitális korszak az ipari és logisztikai területen is!
2025. jún. 13.
Napjaink legfrissebb hírei szerint a digitalizáció térnyerése alapjaiban változtatja meg az ipari, logisztikai és kereskedelmi munkafolyamatokat. A modern adatgyűjtő eszközök már nem csupán egyszerű leolvasók, hanem valós idejű adatfeldolgozást, integrációt és rugalmasságot kínálnak. (X)
Online marketing stratégiával az élen – tartsd távol a konkurenciát!
2025. jún. 12.
Biztosan hallottál már arról, mennyire fontos egy jól átgondolt online marketing stratégia ahhoz, hogy vállalkozásod sikeres legyen. Ahogy egy háznak is szüksége van erős alapra, úgy a te üzleted is megnyugtató alapként támaszkodhat rá még a legnehezebb időkben is. (X)