Dunaújváros Hetilap

Újabb vizesedés, az elemekkel is küzdenek a küzdősport csarnokban

spigott - 2021. február 16. 10:01

Hiába az elmúlt időszakban végzett háromszori javítás, újra vizesednek a falak a Nyers László Küzdősport Centrumban. Az érintettek megnyugtató megoldásban bíznak, hangzott el a hétfői bejáráson.

Valamivel több mint két éve újították fel, s adták át a Nyers László Küzdősport Centrumot a radari sporttelepen, s bár a létesítmény felszereltségére, az edzési és versenyzési körülményeire azóta sem lehetett panasz, egy igen komoly, ráadásul immár rendszeresen visszatérő problémával kell küzdenie az üzemeltetőnek – és nem utolsósorban az itt edző és versenyző sportolóknak. A csarnok keleti oldalának vízzáró szigetelése időről időre megadja magát, s ezt a zuhanyzó, több öltöző, illetve a konditerem falai is megszenvedik. A vizesedés összetett probléma: egyfelől rontja az épület állagát, emellett a szemnek is csúnya, ráadásul egészségtelen is.

A kivitelező már több alkalommal kijavította a problémát, ám csak időszakosan, így az átadás óta már negyedszer nedvesedtek át a falak, árulta el érdeklődésünkre Szabó György Zoltán, a DVG Zrt. vezérigazgatója, akitől megtudtuk, hogy amennyiben az alvállalkozó nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, úgy jogi útra terelik az ügyet:
– A kivitelezési munkálatok 2017-ben kezdődtek, 2018 májusában adták át a csarnokot, majd rövid időn belül jelentkezett a probléma: már 2019 elején észlelték az ittlévő sportolók, hogy elkezdődött egy gyengébb, majd egy erősebb vizesedés. Ekkor értesítettük a kivitelező Cobadu Kft.-t, hogy a garanciális munkálatokat, helyreállítást végezzék el, amit meg is tettek, sajnos idestova már háromszor, de a probléma visszatért, így most is nagyon csúnyán vizesednek a falak a létesítményben. Éppen ezért felszólítottuk az alvállalkozót, hogy jelenjen meg a garanciális műszaki bejáráson, ám ezt a jelzett határidőig, azaz múlt péntekig nem tette meg, így erről felvettünk egy jegyzőkönyvet, emellett megszabtunk egy tizenöt napos határidőt arra, hogy a helyreállítási és a garanciális javításokról tárgyalni tudjunk. Amennyiben nem jönnek el, úgy jogi lépéseket kell tennünk a garancia foganatosítása érdekében.

Végh Zoltán felvételei

Duka László, a DVG Zrt. műszaki igazgatója szerint a körülbelül kéthetes munkát valójában egyszer kellene igazán szakszerűen elvégezni a hosszú távon is megnyugtató eredmény érdekében – ám erre tavasz előtt nem lenne érdemes sort keríteni:
– A létesítmény lapos teteje most hidegtetőként funkcionál, ami azt jelenti, hogy alul van a szerkezeten egy csapadékvíz-szigetelés, azon egy zártcellás hőszigetelés, egy geotextil terítés és egy kavicsleterhelés. Ahhoz, hogy ezt a problémát javítani lehessen, ezt az utóbbi két réteget kellene visszabontani, átvizsgálni a teljes felület a szigetelését, majd kijavítani, de inkább egy új réteget kellene rávinni az előírások szerint. Nagyobb probléma, hogy a lefolyók környezetét is szakszerűen meg kellene csinálni, mert a legintenzívebb beázások ezeken a részeken találhatók az épületen. Az elmúlt években több esetben is javították már ezeket a problémákat, valószínűleg nem szakszerűen, ám mivel nem a DVG Zrt. volt a felelős a műszaki ellenőrzésért, így ebbe nem is folyhattunk bele, viszont most úgy tervezzük, hogy ennél a javításnál itt leszünk, és végig nyomon követjük a munkálatokat. Ez körülbelül egy kéthetes munka lenne, majd miután kiszáradnak a falak, természetesen le kell javítani a felületet is, viszont ezekkel a munkálatokkal célszerű megvárni a tavaszi, melegebb időjárást; a jelenlegi időjárási körülmények között nem lenne szerencsés belefogni egy ilyen volumenű rekonstrukcióba.

A rovat további hírei: Közélet

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

2025. júl. 23.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.

Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt

Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt

2025. júl. 22.

A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

2025. júl. 22.

A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

2025. júl. 20.

Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

2025. júl. 19.

Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

2025. júl. 19.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

2025. júl. 18.

Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.