Beszámol az országgyűlési képviselő
"Immáron egy éve nehezíti meg az életünket a koronavírus. A járvány nemcsak az egészségünkre és az életünkre jelent óriási veszélyt, de a gazdaságot sem kímélte, nehezítve ez által a vállalkozások és a családok életét." Kálló Gergely vendégposztja.
A parlamenti munkámat ezekhez az új igényekhez igazítottam, hiszen kétszer ad, aki gyorsan ad. Nagyon fontosnak tartom, hogy Dunaújváros és térsége gyorsan reagáljon az új kihívásokra. Ehhez szerencsére van egy friss, fiatalos csapat, így több javaslatot is letettem az Országgyűlés asztalára az itt élők érdekében.
– Dunaújvárosi taxisok kerestek meg azzal kapcsolatban, hogy legalább a KATA befizetését engedje el a kormányzat számukra. Ennek érdekében határozati javaslatot nyújtottam be az Országgyűlésben, melyet nemsokára tárgyalni is fog az illetékes Bizottság
– Javaslatot tettem arra is, hogy a járvány ideje alatt az iskolaigazgatók egy személyben dönthessenek akár az oktatás felfüggesztéséről, amennyiben meghaladja a kritikus szintet a betegek száma egy intézményben, hisz aki időt nyer, életet nyer. Én bízom a körzetben dolgozó intézményvezetőkben, hiszem, hogy el tudják dönteni egyénileg is, hogy mikor kell zárni. Sajnos a kormánypárti képviselők nem így gondolták és leszavazták ezt a kezdeményezésem, így marad az engedélyeztetési procedúra ezzel kapcsolatban.
– Dunaújváros önkormányzata a vírus első hulláma idején egyszeri juttatásban részesítette a szociális dolgozókat, de ezt a juttatást adók terhelik. Javaslatot nyújtottam be azért, hogy ezek a juttatások tehermentesek legyenek, többet kapva ezáltal azok, akik megérdemlik. A kormánypárti képviselők ezt sem tartották támogathatónak, így egy parázs vita után, észérvek nélkül leszavazták a javaslatot.
– Más előterjesztést is nyújtottam be, ilyen volt a "Lex Dunaújváros", melyet az önkormányzati vezetőkkel közösen dolgoztunk ki. Ez azt tartalmazta, hogy olyan hitelt ne költhessen el egy önkormányzat, melyet meg sem kapott (sajnos az előző városvezetés így tett, emiatt feljelentés is született). A fideszes képviselők ezt sem támogatták, hiszen ezáltal a saját párttársaikat hozták volna kényelmetlen helyzetben. Az egész érdekessége, hogy Boldog István is nemmel szavazott, aki ellen jelenleg is eljárás folyik hivatali vesztegetés gyanúja miatt.
– Újtelepi megkeresésre adtam be szintén egy előterjesztést, ami a hobbiméhészek és a lakosság kapcsolatának rendezését célozza. Eszerint tavaszi és nyári időszakban csak lakott területen kívül lehetne méhészeti tevékenységet folytatni, ezáltal védve mind a rovarokat, mind pedig a lakókat. Ezen javaslatom még tárgyalás alatt van. Bízom benne, hogy a kormánypárti képviselők ezúttal a szakmaiságot a pártpolitika elé helyezik, hiszen nemcsak Dunaújvárosban, hanem az ország más részén is megoldást jelentene egy problémára. Ezt pontosan tudják az újtelepi lakók, akik hosszú évek óta küzdenek ezzel a problémával.
– Nem mehetünk el szó nélkül a dunaújvárosiakat leginkább foglalkozatható kérdésen, a Vasmű mellett. Másokkal összefogva folyamatosan dolgozunk az ügyön, de továbbra is csak magunkra számíthatunk, hiszen a kormányzat még mindig hallgat, ezáltal növelve a bizonytalanságot Magyarország legnagyobb vasipari cégével kapcsolatban. Egy biztos, mi nem fogjuk feladni, ha kevesen is, de a leghangosabban fogunk kiállni a több ezer család megélhetését biztosító gyár mellett. Azt tudjuk, hogy több érdeklődő is volt a vállalat megvásárlásával kapcsolatban, az egyik befektetővel pedig a szerződést is aláírták. A sok rossz hír után tehát, úgy tűnik, végre jók is érkeznek a Vasmű felől. Sokan vártunk erre, akik tudjuk, mert ismerjük ezt a gyárat: nemcsak múltja, hanem jövője is van!
– Utolsó beszámolóm óta túl vagyunk a karácsonyi ünnepeken is. Nagyon örülök neki, hogy december, január és február hónapban (a politikustársaim összefogásának is köszönhetően) több, mint 80 rászoruló családon tudtunk segíteni nagyobb adományokkal és egy lakossági összefogásnak hála több száz mázsa állateledelt tudunk eljuttatni a gazdátlan állatoknak is. Fontosnak tartom, hogy képviselőként jó példával járjak elől és a legelesettebbeken folyamatosan segítsünk, nem csak a kampányidőszakban! Ezt eddig sikerült is teljesítenem.
Ezekben a nehéz időkben ne feledjük: mindenki vigyázzon magára – vigyázzunk egymásra!
Kálló Gergely országgyűlési képviselő
(Fotó: Kálló Gergely – facebook)
A rovat további hírei: Közélet
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.