Dunaújváros Hetilap

Hankook: egyre népszerűbb választás a négyévszakos abroncs

doszerk - 2021. március 22. 18:22

A tavaly berobbant járványveszély felértékelte a saját autó, valamint a biztonságos közlekedés szerepét. A piaci kihívásokra adott hangsúlyos választ a Hankook Tire, méghozzá a kategóriagyőztes négyévszakos abronccsal! (X)

2020-ban alig néhány hét alatt felborult a mindennapok korábbi rendje. Azt ugyan lehetetlen megjósolni, hogy mennyire lesznek tartósak ezek a változások, de az egyértelmű, hogy a járványhelyzet hatására tartósan felértékelődött a saját gépjármű szerepe, az autósok pedig keresik a praktikus és költséghatékony megoldásokat – az igényekre adott válasz egyike a négyévszakos abroncs.

Előnyben a saját autó

A járványhelyzet miatti korlátozások kérlelhetetlenül átszabták az életvitelünket. A kényszerű életmódváltás része sokak számára a távmunka, a szabadidős tevékenységek drasztikus beszűkülése. Lényegesen ritkábban mozdulunk ki otthonról és tudatosan keressük a legrövidebb útvonalakat. Noha a megtett kilométerek számát tekintve kevesebbet autózunk, ha mégis útnak indulunk, lehetőség szerint a saját járművet részesítjük előnyben a tömegközlekedéssel szemben. 
A mobilitás iránti igény nem csökkent, viszont átalakult: az autósok a költségkímélő megoldásokat részesítik előnyben. A Hankook arra számít, hogy a gumiabroncs-értékesítés 2021-ben ezért még inkább a gazdaságos, ugyanakkor nagy teljesítményű, hosszabb élettartammal rendelkező opciók felé mozdul el.

Tudatos használat – négy évszakon át!

A korábbinál tudatosabb autóhasználat megmutatkozik az abroncsválasztásban is: a legfrissebb európai abroncseladási statisztikák megerősítik, hogy egyre több gépjármű-tulajdonos szereltet fel négyévszakos abroncsokat. Az egész évben használható gumik mellett számos érv szól – egyfelől gazdaságos alternatívát jelentenek, másrészt használatukkal elkerülhető a szezonális gumicsere és a sorban állás a gumis műhelyek előtt. 
Az ilyen típusú abroncsok választásánál azonban figyelembe kell venni több szempontot, amire Tomin István, a Hankook Tire műszaki vevőszolgálatának vezetője hívja fel a figyelmet: 
– Alapvetően nem hiába létezik külön téli és külön nyári felszerelés, hiszen ezek célzottan az adott körülményekre lettek tervezve. De a négyévszakos abroncsok sokak számára ideálisak lehetnek, akik városban élnek, átlagosan kevesebbet használják autójukat, télen pedig nagyon ritkán. Ezek az abroncsok természetesen nem fogják elérni a dedikáltan téli vagy nyári abroncsok teljesítményét, de a tesztek is egyre inkább azt igazolják, hogy minőségben komoly fejlődést értünk el – és mára piacvezető technológiával gyártjuk termékeinket.

Miben más a négyévszakos abroncs? 

A kategória képviselőjének a nyári guminál lágyabb a keveréke, hogy hűvösebb időben is tapadjon, ne váljon rideggé. Ránézésre inkább télinek látszik, a felhasznált anyagok tekintetében inkább a nyári felé húz, míg a mintázata a kettő keveréke. Megtalálhatók rajta a téli abroncsok lamellái (a modern abroncsokon Z alakban), amelyek segítik a fékhatást, valamint elvezetik a havat és a sarat a blokkok között lévő árkok felé az abroncs alól. 
Ugyanakkor a nyári abroncsokhoz hasonlóan a felületén látható blokkokat, bordákat hosszanti és keresztirányban barázdák választják el – ezek vezetik el a kerékről az alájuk bekerülő vizet, megakadályozva a csúszást. Mindezek mellett az sem titok, hogy bár a négyévszakos abroncsot költséghatékonyság céljából hosszú távra veszik a tulajdonosok, ám mivel az egész évben az autón van, a használat intenzitásától függően gyorsan kophat.

A kategória legjobbja

A vásárlók bizalmáért persze meg kell dolgozni: a Hankook több mint 20 éves fejlesztési munkájának köszönhetően mára a világ egyik vezető technológiai szereplőjévé vált a négyévszakos futófelületek terén is. A Kinergy 4S 2 négyévszakos személygépkocsi-abroncs – ami Kinergy 4S 2 X néven elérhető SUV-k számára is – évszaktól és időjárástól függetlenül biztosítja a biztonságos vezetés élményét. 
Hogy mennyire jó választás, azt az Auto Bild Allrad tesztje is alátámasztja: a mértékadó német autósmagazin szerkesztői a 2020. év legjobb négyévszakos abroncsának választották – kiemelve remek vezetési tulajdonságait, a dinamikus kormányozhatóságot, a kanyarstabilitást és a meggyőzően rövid féktávot enyhe havazás vagy nedves útfelület esetén is.

(Fotók: Hankook Tire)

A rovat további hírei: Közélet

Készül a város költségvetése, folynak az egyeztetések

Készül a város költségvetése, folynak az egyeztetések

2025. jan. 16.

Aki pénzzel tervez, annak ma be kell kalkulálnia a nyersanyagok drágulását, a forint gyengülését, az infláció szorítását. Az önkormányzati költségvetés előkészítésében ráadásul olyan tételek is szerepelnek, amelyek pontosan még nem ismertek. Ettől függetlenül február közepére lesz városi költségvetés, ígérte Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester.

Befejezték a DUE főépületének felújítását

Befejezték a DUE főépületének felújítását

2025. jan. 16.

Avató ünnepséget rendezett a Dunaújvárosi Egyetem közössége kedden délelőtt, amelyen részt vett Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter is.

Hóhelyzet a városban – javában sózzák az utakat

Hóhelyzet a városban – javában sózzák az utakat

2025. jan. 15.

Városunkat is elérte a hóesés a reggeli órákban, a közutak síkosságmentesítéséről  Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester és Mészáros László, a GESZ ágazatvezetője nyilatkozott kora délelőtt. Videós gyorsjelentés, óvatosan vezessenek!

Pentele is kapott a napelemes lámpákból

Pentele is kapott a napelemes lámpákból

2025. jan. 15.

Amint arról már olvashattak hasábjainkon, önkormányzatunk folytatta a „Legyen fény!” programot: a közelmúltban 100 napelemes lámpatest kihelyezése történt meg a város számos pontján. A Pentele városrész sem maradt ki a sorból.

"Hiszed-e ezt?" – egyetemes imahétre készülnek

"Hiszed-e ezt?" – egyetemes imahétre készülnek

2025. jan. 14.

Négy napon át, szerdától szombatig várják az egyetemes imahét eseményeire a híveket a város templomaiban. A sorozat szeretetvendégséggel ér véget, mindenkit várnak minden alkalomra!

Boldog születésnapot, Emília néni!

Boldog születésnapot, Emília néni!

2025. jan. 14.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Petrik Gyuláné Emília néni is 90 éves lett. A szépkorú a kerek születésnapot családja körében ünnepelte, a jeles alkalomból pedig Barta Endre alpolgármester is meglátogatta. 

Fontos és "fényes" ígéret teljesült

Fontos és "fényes" ígéret teljesült

2025. jan. 13.

Elkészült városunkban az a száz napelemes ledes kandeláberből álló közvilágítási konstrukció, amely mostantól a villamos hálózatra kapcsolt városi világítási rendszert egészíti ki, így olyan helyeken is van már világítás, ahol eddig nem volt. A Technikum városrészben most 12 ilyen lámpát üzemeltek be.