Dunaújváros Hetilap

Koronavírus: sikeresen védekezett Dunaújváros

Öcaline - 2021. március 2. 18:23

Az adatokról a város hivatalos oldala közölt bizakodásra okot adó összeállítást a K-monitor információi alapján – tényleg büszke lehet magára minden dunaújvárosi!

Arról, hogy hány fertőzött van egy-egy településen, még a polgármestereknek sem adott és most sem ad tájékoztatást az operatív törzs és a tisztifőorvos. Ugyanakkor a város hivatalos weblapján napvilágot látott összegzés szerint a K-monitornak sikerült megszereznie, hogy tavaly március 4. és idén február 14. között összesen hány fertőzött volt az egyes településeken. 

A vizsgált időszakban Dunaújvárosban összesen 1467 fertőzött volt; a lakosságszám arányosan Dunaújváros a legjobb értéket érte el a budapesti kerületek és a megyei jogú városok között. 

Erre minden dunaújvárosi büszke lehet, de fontos, hogy ne bízzuk el magunkat, figyelmeztet az önkormányzati összegzés. Mint írják, a veszély nem múlt el, de már látszik – ne most rontsuk el! Ennek nyomán mindenkit arra kérnek, hogy tartsa be az óvintézkedéseket és különösen is ügyeljen az idősekre. 
Aki pedig teheti, oltassa be magát! Mutassuk meg, hogy Dunaújváros a bajban is összetartó, felelős közösség!

Az oltásra az alábbi elérhetőségen lehet jelentkezni!

Vakcinainfó – online regisztráció (katt) >>

(Forrás és táblázat: dunaujvaros.hu; a nyitókép illusztráció)
 

A rovat további hírei: Közélet

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

2025. szep. 20.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

2025. szep. 19.

Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.

"...hogy az intézmény stabilan működjön"

"...hogy az intézmény stabilan működjön"

2025. szep. 19.

A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

2025. szep. 19.

Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

2025. szep. 19.

A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

2025. szep. 18.

Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.

Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum

Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum

2025. szep. 18.

A közelmúltban fejlesztésekről és fejlesztési lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat.