Felhőszakadás után önkéntes úttakarítás
Újra akcióba lendült a tavaly decemberben megismert két fiatal – Roli és Ricsi ezúttal takarítás terén jeleskedett a vasárnapi felhőszakadás után.
Tavaly decemberben Mikulásként lopták be magukat a városlakók szívébe – hogy aztán a DO közösségi ajándékozási akciójának főszereplőjévé váljanak –, ezúttal önkéntes mini takarítóbrigádot alakítva segítettek, ahol tudtak. Mesi Roland és Őszi Richárd takarította el az út aljára zúdult hordalékot a Barsi Dénes utcában még vasárnap este. Az akció történetét Ricsi elevenítette fel érdeklődésünkre:
– A vasárnapi felhőszakadás váratlan gondot okozott a Barsi Dénes utcában: az új betonos utat kapott területen a hordalékot lemosta az eső utca aljára, megnehezítve a közlekedők dolgát, illetve balesetveszélyt okozva az utcában. Mesi küldött nekem két képet, elég durvának tűnt a helyzet, meg kiírta a facebook oldalára, hogy el kéne takarítani a hordalékot, de hát vasárnap este volt, nem jelentkezett senki. Egy családi összejövetelen voltam Kulcson, de kaptam magam, eljöttem, megcsináltuk.
Szerencsére a két segítőkész fiatal előtte/utána képen is megörökítette a munkálatokat – mint Ricsi kérdésünkre megerősítette, viszonylag gyorsan sikerült megszabadítani a hordaléktól az elöntött területet:
– Bár végül csak ketten maradtunk a feladatra, jól ment a munka – este háromnegyed nyolckor álltunk neki és sötétedésre, fél kilenc körül már végeztünk is.
Nagy köszönet és nagy pacsi, csak így tovább, srácok!
(Fotó: Roli és Ricsi)
A rovat további hírei: Közélet
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.
Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is
2025. szep. 04.
Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.
Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben
2025. szep. 03.
Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.
Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)
2025. szep. 02.
A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.
DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"
2025. szep. 02.
A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.
Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!
2025. aug. 31.
Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!
DSTV: jubiláltak az "esőemberek"
2025. aug. 31.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete éves találkozójáról. A közösség immáron egy évtizede szervezi meg az eseményt a Szalki-szigeten, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről. Hangkép.