Időjárás: még csak a naptár szerint május
A hét első felében napsütéses, majd újra változékony idő várható a DO meteorológiai szakértőjének előrejelzése szerint. Megfőni nem fogunk, inkább áprilisi szeszélyesség játszik.
"Egyre több napsütés" – örömteli hírrel kezdi szokásos hétindító prognózisát Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője, ám a tételes előrejelzésből kiderül, hogy a kulcsmondat csak a hét első felére vonatkoztatható. Ugyanis ma még eleinte főleg délnyugaton maradnak borús tájak (itt egy-egy zápor is kialakulhat még), aztán napközben egyre naposabbra fordul az idő. Egészen délutánig kitart az erős szél, nap közben 17-19 fok közötti értékek lehetnek térségünkben.
Jelentős változást ígérnek a friss modellek keddre: többórás ragyogó napsütés lehet, csak délután növekszik meg a fátyolfelhőzet, de ebből csapadék sehol sem várható. A napsütés határára a hőmérséklet is emelkedik – 22 fok körüli értékekig erősödik a nappali felmelegedés, emellett viszont a déli szél többfelé lesz élénk. Eleinte változóan felhős, napos időre van kilátás szerdán is, majd délutántól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Kettős fronthatással számolhatunk, de a csúcsérték még mindig 21 fok körül alakul.
A hét közepén újabb változás lehet – csütörtökön délnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan záporok is előfordulnak. Lehűlés várható, mindössze 14-19 fok közötti értékeket mérhetünk.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint pénteken, majd a hét utolsó napjaiban is változékony idő lesz – pénteken erősen felhős, vagy borult ég várható, és több helyen valószínű eső, záporeső. Az északnyugati szél gyakran lesz élénk. 15 fok köré gyengül a nappali felmelegedés. Picit javulnak a kilátások szombaton és vasárnap, de még mindig változékony, szeles idő lesz – igaz, a nappali felmelegedés ismét 20 fok körüli értékekig erősödik.
De ez még mindig csak nevében május – a kicsattanó tavaszra még várni kell, ha lesz egyáltalán.
(Fotó: Így látjuk Mi! – Józsa Róbert képe)
A rovat további hírei: Mozaik
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)
DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér
2025. aug. 18.
A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.
Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani
2025. aug. 17.
A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)








