Szép eredmények a fővárosban
A Dunai Ökölvívó SE mindegyik bokszolója nyerni tudott a II. Kőbánya Kupa elnevezésű korosztályos viadalon.
Kép: DO-archív
A Madárfészek Ökölvívó Akadémia szervezésében tartották meg a II. Kőbánya Kupa elnevezésű ökölvívó versenyt a fővárosban a mögöttünk hagyott hétvégén. Az 58 párt felvonultató viadalon ott voltak a Dunai Ökölvívó SE versenyzői is, s mint azt Sulák András, a DÖSE vezetőedzője érdeklődésünkre elárulta, jól szerepeltek tanítványai a serdülő és junior korosztály számára kiírt megméretésen.
– Egynapos, de maratoni hosszúságú verseny áll mögöttünk, melyen összesen száztizenhat versenyző lépett a kötelek közé. Tőlünk Mák Tamás Kevin bemutató meccset vívott az U12-es korosztályban, elégedett is voltam a teljesítményével, ő jövőre lesz serdülő, kíváncsian várom, hogy ott mit nyújt majd, ha továbbra is jól dolgozik, szép kis pályafutás elé nézhet. Horváth Izabell a serdülők 46 kilogrammos mezőnyében lépett szorítóba, s a harmadik menetben döntő fölénnyel nyert, míg a szintén serdülő Jóni Rikárdó (40 kg) pontozásos győzelemmel zárta találkozóját. Tóth Tamás (junior 46 kg) nagyon későn, este fél tizenegytől lépett a kötelek közé, de ez sem zavarta meg, s már a második menetben döntő fölénnyel diadalmaskodott. Rajtuk kívül technikai minimumvizsgát tett Árva Csanád, Molnár Zsombor és Soós Roland is, vagyis nekik megvan a sportorvosijuk, a vizsgájuk, szóval innentől lehet velük edzeni, versenyezni is.
Sulák Andrástól megtudtuk, hogy jövő héten a 70. Bornemissza Gergely Emlékversenyen vesznek majd részt, ahol Tóth Tamás (junior 46 kg), illetve Horváth Máté (ifjúsági 69 kg) képviseli majd a dunaújvárosi színeket, míg június 3. és 6. között a diákolimpián szerepelnek majd a dunaújvárosi fiatalok.
A rovat további hírei: Sport
BJA-öröm a jégcsarnokban
2024. okt. 12.
A kapuk előtt sokkal határozottabb BJA HC háromgólos győzelemmel vitte el a pontokat a Dunaújvárosi Jégcsarnokból.
Elvárható a győzelem
2024. okt. 11.
Az újonc KSI elleni szombati bajnokin sem lehet más célja a DFVE női vízilabdázóinak, mint a három pont magabiztos megszerzése.
DSTV: éremeső a szőnyegen
2024. okt. 11.
Összesen huszonöt éremmel zárták a Hatvanban megrendezett grappling magyar bajnokság küzdelmeit a dunaújvárosi Fox SE versenyzői. Hangkép.
Hazai pályán az Acélbikák
2024. okt. 11.
A tabellán második BJA HC elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák csapata ma este fél héttől.
Szép siker és továbbjutás a kupában
2024. okt. 10.
Már a legjobb nyolc között vannak a Dunaújváros FC női labdarúgói a Magyar Kupa idei kiírásában.
Gálázott Szentesen a DFVE
2024. okt. 10.
Huszonegy gólt szerezve nyerte idei első bajnoki mérkőzését a DFVE női vízilabda csapata a Szentes otthonában.
Fradi-siker a Tüskecsarnokban
2024. okt. 10.
Kétgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a Ferencváros otthonában szerdán este.