Újra lesz nyári tábor az MMK-ban, derül ki a DSTV összegzéséből. A tervek szerint négy különböző témájú egyhetes táborral várják az intézmény munkatársai a kikapcsolódásra vágyó fiatalokat június 21-től július 16-ig. Hangkép.
DSTV: táborba csalogat az MMK
A rovat további hírei: Kultúra
Saxofonpárbaj a Művészben szombaton - jön a Bágyi Balázs New Quartet
Sok vonatkozásában különleges estnek ígérkezik a Művész Jazz Klub szombat estéje, hiszen a Bágyi Balázs New Quartet nem csak a honi jazz jeleseivel lép elénk, de friss kitekintéssel is szolgál majd, a vendég, Lubos Soukup cseh szaxofonos, nemzetközi hírű jazz zenész játékának segítségével.
Móga és tizenhatezer hőse
„Bizony megverte az ujoncz magyar sereg Jellachich kiképzett katonáit az első összecsapásnál.” E szavakkal adta hírül a korabeli tudósítás a XIX. századi szabadságharcunk kiemelkedő hadi sikerét. Megyénk így írta be nevét a hadtörténetbe – persze nem először.
Indul a szezon a versszínpadon is
Több mint öt éve koptatják a porondot közösen: Bardocz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Barna József és Ifj. Pálfalvi János – nevüket egy mondatban említve mindenkinek az Irisz versszínpad jut az eszébe.
Két dráma a könyvtárban
Pásztor Bertalan "Két dráma" című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a helyi könyvtárban. Az írót Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke köszöntötte.
Az érem két oldala
A már hagyományos, éves börzére hívja az érmék szerelmeseit és minden érdeklődőt a Dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Egyesület.
Sokan látogatják az Újpart jubileumi tárlatát
Alig egy hete nyílt meg a KMI-ben a Helyben vagyunk – Tízéves Újpart Egyesület jubileumi tárlata, az érdeklődés töretlen. Mind a művek, mind pedig az alkotók iránt.
40 éve a bitrozsda ellen
Adatrothadás: ez a bitrozsda kevésbé finom kifejezése. De egyáltalán, mit is jelentenek ezek a szavak? Nos – a múlt egy darabjának elvesztését. Túl talányos? Az. Menjünk közelebb. Nemrég a Google egy vezetője súlyos jóslatát olvashattuk: a digitális középkorba visszalépés küszöbén állunk.

