Garázsvásár: itt a tételes kínálat
Az alaphírt a felhívással már kilőttük, most itt az utolsó figyelmeztetés: elkészült az immár másodjára rendezendő Garázsvásár tételes kínálata – közel 50 helyszínen várja a kincsvadászokat a Városvédők Újtelepért Egyesület szombaton.
A részletekről Nyári Ica, az egyesület alelnöke nyilatkozott – a regisztráció lezárultával bátran állítható, hogy kínálati oldalról rekordszámú résztvevője lesz a június 19-én, szombaton esedékes megmozdulásnak:
– A Garázsvásáron több mint 40 portát kereshetnek fel a kincsvadászok, emellett a programunk alapjául szolgáló kézműves vásár keretében hat árus kínálja a portékáját – így elmondható, hogy összesen mintegy félszáz helyszín várja a vendégeket. Igyekszünk mindent tekintetben jó házigazdának bizonyulni, sok-sok meglepetéssel készülünk, szeretnénk, ha remek családi kavalkáddá válna a vásár!
Az ígéretek szerint napvilágot látott az egyesület honlapján egy külön internetes felület a kavalkádról – a címjegyzékben a regisztrált garázsvásárt és kézműves vásárt tartó lakókat tüntetik fel, külön kitérve arra is, ki mit árul. Ugyanitt térkép is segíti a kincsvadászokat, emellett részletes tudnivaló szól a választható kiegészítő programokról, a polgárőrök közreműködéséről – címlista, útbaigazítás –, és természetese a program koronájának ígérkező ingyenes kisvonatról is, ami az Interspar és Újtelep között közlekedik majd. A járat körülbelül óránként indul, pontos menetrendje nem lesz, csak az biztos, hogy Újtelepről minden egész órában indul a Kölcsey utca Venyimi út sarkáról 10-16 óra között, majd az utasok számának függvényében viszi az érdeklődőket.
A címek és kincsek tételes listája már olvasható az újtelepi közösség hivatalos oldalán – egészen pontosan itt!
Figyelem, fontos: ahol az összeállítás elején látható képet találják a vendégek, ott üzemel egy "lelőhely" – a kincskeresés délelőtt 10 órakor kezdődik, és 16 óráig várják a közösségi kavalkád érdeklődőit Újtelepen!
(Archív fotó: Városvédők Újtelepért Egyesület)
A rovat további hírei: Mozaik
Nagy siker volt a nyugdíjasok kavalkádja (galériával)
2025. aug. 02.
Programözön és tömegvonzás, remek hangulattal – megérdemelten aratott nagy sikert a közönség és nem utolsósorban a közreműködők körében a volt Vidám Parkban tartott seregszeme. A Hagyd otthon az unokád! címmel rendezett kavalkádot ma rendezték – részletes beszámolóval később jelentkezünk, addig is meséljenek a képek!
"Hagyd otthon az unokád!" – nyugdíjas találkozó csalogat
2025. aug. 01.
Már beszámoltunk róla, de itt az utolsó figyelmeztetés: Hagyd otthon az unokád! címmel a szépkorúaknak rendeznek csalogató programokkal tarkított egész napos kavalkádot a volt Vidám Park területén szombaton. Itt a teljes kínálat – mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: tábor a mozgás jegyében
2025. aug. 01.
Rendhagyó kísérletről számolt be a DSTV összeállítása Adrián Anikó tábora kapcsán. A tánc szerelmeseként korábban már megismert táborvezető mozgásközpontú programmal várta a táborlakókat, ahol a tanulókat táncos, sportos és kreatív foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.
Rajzverseny és japán séta a népfőiskolán
2025. júl. 31.
Szó szerint színes kínálattal folytatja programjainak sorát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – ráadásul minden korosztályt megszólítanak. A gyerekeknek online rajzversenyt hirdettek, a felnőtteket a japán séta elnevezésű mozgásformára csábítják.
Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)
2025. júl. 29.
Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!
DSTV: népszerű a DunaKosár közössége
2025. júl. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi termények és termékek kerülnek a vásárlók asztalára. Hangkép.
A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok
2025. júl. 28.
Amikor a nyár beköszönt, a gyerekek lába is szabadságra vágyik. A lábbeli kiválasztásakor nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. (X)








