Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Gyászol a Rudas – búcsú Oláh Jánosnétól

Közélet
gyász
Rudas iskola
búcsú

facebook megosztás

doszerk - 2021. jún. 03., 08:31

Alapító igazgatójától búcsúzik a város meghatározó közgazdasági középiskolájának közössége. „Eredményekben és elismerésekben rendkívül gazdag életművéről lehetetlen leltárt készíteni” – írják, szemernyi túlzás nélkül. Nekrológ.

Oláh Jánosné 1968-ban szerezte első közgazdász diplomáját a dunaújvárosi 26. Sz. Állami Építőipari Vállalat ösztöndíjasaként. Okleveles közgazdászként, középiskolai tanárként 1968 és 1975 között a helyben működő Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanára, valamint a közgazdasági tárgyak munkaközösségének vezetője. 

Iskolát és közösséget épített

Hivatásának tekintette a fiatalok nevelését, tanítását, ezért a Közgazdaságtudományi Egyetemen 1973-ban tanári diplomát szerzett.
1975-től 1994-ig a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója, majd 1994-től kollégiumvezető igazgatóhelyettes; 2006-os nyugdíjazásától továbbra is vállalta a pénzügyi, vállalkozási szakmai tárgyak iskolánkban történő tanítását. Intézményvezetői munkáját már az épülő Közgazdasági Szakközépiskola, Gyors- és Gépíró Iskola alapkő letételétől érzékelni lehetett. Kiemelkedő volt a közösség-építő szerepe, amivel kivívta kollégái támogatását – szinte emberfeletti erővel küzdött az új iskola beindításáért. 
Jól átlátta a három iskolatípus irányítási, tervezési, szervezési feladatait, és igen eredményesen oldotta meg az iskola szervezeti átalakításait is. Intézményvezetői munkája példaértékű volt: a tanulók érdekeit helyezte középpontba, s ennek megfelelően nagy odaadással és lelkiismeretességgel formálta az iskola mindennapi életét is. Ezek eredményeként a város egyik legjobb hírű – a szülők és  tanulók körében elismert – oktatási intézményét alkotta meg. 

"… lehetetlen leltárt készíteni"

Oláh Jánosné vezetési stílusa korszakokon átívelően demokratikus, követelményeiben igényes és következetes, emberi kapcsolataiban mélyen empatikus volt. Eredményekben és elismerésekben rendkívül gazdag életművéről lehetetlen leltárt készíteni. Munkássága középpontjába a folyamatos megújulást, a korszerű módszertani szemlélet elterjesztését és a teljes személyiséget fejlesztő szakképzést helyezte. A taniroda, oktatóbank, diák bt. fogalmak általa keltek életre és váltak védjeggyé intézményünk életében. Elévülhetetlen érdemei vannak a rendszerváltás után kialakuló vállalkozói szemlélet terjesztésében országos fejlesztések és együttműködések gondozásával. Lelkiismeretes és igényes vezetői tevékenysége, és a szakirodalmat fejlesztő tudományos munkássága alapján 1993-ban Apáczai Csere János díjban részesült, több évtizedes pedagógusi, intézményvezetői tevékenységéért 1997-ben Dunaújvárosért-díjat vehetett át.
A pedagógus pályán töltött évtizedek alatt sosem feledkezett meg hivatásunk lényegéről: nagy szeretettel és türelemmel terelgette tanítványainkat a helyes útra. Igazgatóként, kollégiumvezetőként, szaktanárként. De mindenekelőtt: emberként.

Emlékét szívünkben őrizzük!

a Rudas középiskola közössége
 

A rovat további hírei: Közélet

Őszi mulatságot szervezett a közösség

Őszi mulatságot szervezett a közösség

2025. okt. 27.

Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

2025. okt. 25.

Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

2025. okt. 25.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

2025. okt. 24.

Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

2025. okt. 23.

A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

2025. okt. 22.

Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  2. Történelmi siker a diákolimpián

  3. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

  4. Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő