ICA-D: a "móderek" nagy gyűjteménye (galériával)
Lebegő ellenállások címmel nyílt meg Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA): a retrospektív tárlat az intézet összes termeiben, több mint száz alkotással eleveníti fel az évtizeden át ívelő pálya fontos állomásait. Július végéig látható, hadd fogalmazzak finoman: kötelező!
Nagyszabású retrospektív kiállítást rendezett Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész munkáiból a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D). A bemutatót péntek óta láthatják a vendégek – a kiállítás a művészi pálya fontos pontjainak felvonultatása mellett a város fennállásának hetvenéves jubileumára is reflektál.
Ezer szállal kapcsolódik
A megnyitót Suplicz Márton slam poetry felolvasása vezette föl, majd Kozák Csaba művészeti író idézte fel a Móder-életmű fontos állomásait – mint mondta, "sokdimenziós alkotót" ünnepelhetünk, aki több évtizedes pályája során koherens életművet alkotott. Mint felelelvenítette, már az 1991-es, a Műcsarnokban rendezett kiállításon felfigyelt Móder Rezső kivételesen sokszínű alkotói személyiségére. A Dorottya Galériában rendezett 25 év, 25 mű című 2005-ös tárlaton ő ajánlhatta a közönség figyelmébe az alkotó kiforrott műveit – amelyeket Frank János művészettörténész lakonikus egyszerűséggel csak "móderek"-nek nevezett:
– Az sem kérdés, hogy igaza volt Beke László művészettörténésznek, amikor azt írta, Módernek bérelt helye van a jövő múzeumaiban – mert autentikus. Móder életműve ezer szállal kapcsolódik a városhoz, a sztálinvárosi múlt elemei sajátos történelmi megközelítésben tűnnek fel, ráadásul a zenélő mobil acélszobrok világa is ezt a helyi sajátosságot erősíti. A fém zenél – de ez nem a csend hangja, sokkal inkább a vasgyár zörejeinek megidézése; lokális heavy metal.
Szimbolikus gesztus
Az önmagában is figyelmet érdemlő – ugyanakkor szimbolikus gesztus –, hogy az újranyitás utáni első tárlatot éppen egy helyi alkotó életműve bemutatásának szentelte az ICA-d; itt érdemes felidézni Wehner Tibor művészettörténész gondolatát, amely a Móder-univerzum lokális jellemzőit hangsúlyozza:
"A vas, a vasgyár, Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros öröksége is átitatja ezt a Móder-féle összművészetet, amelynek mélyén archaikus indíttatások rejtőznek, s amelyet a modern technika vívmányai is inspirálnak. (...) És van itt még egy megfoghatatlan, különös tényező, elem, dimenzió; az idő. Móder Rezső időtengelyeket követ és teremt, épít, lázas igyekezettel próbálja megragadni a meg nem ragadhatót; konstrukciói a folytonos elmúlás elleni reménytelen küzdelem emlékművei."
Minden külön értesítés helyett: Móder Rezső Lebegő ellenállások című kiállítása július 31-ig várja a vendégeket az ICA-D összes termeiben; minden másról meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a Martinász története
2025. jún. 20.
Folytatja a város köztéri szobrait bemutató sorozatot a DSTV csapata. A Szoborváros harmadik részében a Martinász-szoborhoz és a Borovszky emlékparkhoz látogattak el – Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával. Hangkép.
DSTV: rádiótörténelmi csemegék
2025. jún. 18.
Sok érdeklődőt vonzott az Intercisa Múzeum új időszaki kiállítása, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Szól a rádió – fejezetek a rádiózás történetéből címmel nyílt bemutató, régi kincsek egész sorát vonultatva fel a vendégeknek. Hangkép.
"Múzeumok Éjszakája": gazdag lesz a kínálat
2025. jún. 17.
Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, ismét kitárják kapuikat az intézmények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozatban. Gőzerővel készülnek a dunaújvárosi bázisok is!
DSTV: a színpadosok is vizsgáztak
2025. jún. 17.
Folytatódott az évzáró bemutatók sora a Violin Alapfokú Művészeti Iskola növendékei számára, derül ki a DSTV összegzéséből. A színházi tagozatban tehetségüket bontogató fiatalok a hagyományokhoz híven a Bartók stúdiótermében vizsgáztak a közelmúltban. Hangkép.
"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát
2025. jún. 16.
Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén.
ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával
2025. jún. 14.
Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.
"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban
2025. jún. 14.
Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.