Leo Gudas marad az Acélbikák élén

doszerk - 2021. június 8. 18:02

A 2021/2022-es szezonban is a cseh Leo Gudas irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóit.

Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy a 2021/2022-es szezonban is Leo Gudas irányítja a klub felnőtt együttesét. Az 56 éves cseh szakember az előző szezon derekán váltotta Dave Legert a DAB kispadján, s ugyan a rájátszásba vele sem jutottak be az Acélbikák, munkájával meggyőzte a klubvezetést, így rábízták a 2021/2022-es szezonra készülő gárda irányítását is. A játékosként világbajnoki és olimpiai bronzérmes szakember a DAB honlapjának adott interjújában számolt be arról, mit remél az új szezontól, s milyen érzésekkel folytatja a munkát Dunaújvárosban.

- Tavaly szezon közben érkeztem, és annak ellenére, hogy a csapattal nem sikerült elérni a célunkat, azt tapasztaltam, hogy itt Dunaújvárosban kiválóak a lehetőségek a nyugodt munkához. Jól éreztem magam, tetszett a város, a jégcsarnok, az új metodikai központ. Bíztam benne, hogy visszatérhetek és lehetőséget kapok a csapatot felkészíteni. A vezetőség egy fiatal csapat felépítését, alapjainak lefektetését tűzte ki célul. Van már benne tapasztalatom edzőként. Szeretem az effajta kihívásokat, izgatottan várom mit sikerül alkotnunk együtt!

- Milyen célokat tűzhetünk ki a jövő szezonban?
- Mint említettem, Azari Zsolt Elnök Úr egy fiatalokra épülő csapat építésével bízott meg. Klasszikus pályát szeretne bejárni az új csapattal. Közép és hosszú távú fejlesztésbe kezdünk. Rövid távon nem fogalmaztunk meg számszerű célt. Ez azt jelenti, hogy egyelőre az a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a tehetséges játékosokat, akik készen állnak arra, hogy profi jégkorongozók legyenek. A profivá válás egy hosszabb folyamat, de mi minden segítséget megadunk majd a játékosoknak, hogy kihozzák magukból a maximumot. Erős versenyt szeretnénk az ifik, juniorok, fiatal felnőttek között a csapatba kerülésért. Ez az alapja, hogy a jövőben egyre jobbak legyünk. Célunk, hogy napról napra fejlődjünk!

Képek forrása: DAB

- Kik lesznek a segítői?
- Folyamatosan egyeztetünk a klubnál jelen pillanatban is dolgozó edzőkkel, illetve keressük a megfelelő személyeket a szakmai stábba.

- Mikor kezdik el a felkészülést és hogy áll össze a játékoskeret?
- A tavalyi év legfontosabb tapasztalata, hogy fizikálisan jobbnak kell lennünk! Ennek megfelelően a felkészülés augusztus 2-án kezdődik, 4 hétig próbajátékosokkal, akik augusztusban harcolhatják ki a szerződést maguknak. Előtte a kérésemre szerveznünk egy nyár záró tesztnapot Dunaújvárosban. Ekkor a próbajátékra jelentkezőket, saját U18 és U21 korú játékosainkat, és a már igazolt profikat is felmérjük. Kiderül, ki hogyan végezte a nyári alapozást. Fontos, hogy az U18-as és az U21-es korcsoportba is szeretnénk a sajátjainkon kívül további tehetségeket toborozni! Ezekben a korosztályokban kezdjük a képzést, a legügyesebbek innen kerülnek majd az Erste Liga csapat keretébe. A teszteken jól teljesítők kivívják a lehetőséget az augusztusi edzőtáborban való részvételre. Szeptember elejére állnak majd össze a végső keretek, addigra szerzünk elegendő információt a játékosokról.

- Mit üzen a szurkolóknak?
- Alig várom, hogy újra együtt legyünk kint a meccsen! Szükségünk van minden támogatásra, együtt mindenre képesek vagyunk! Akkor érünk el szép eredményt, ha sikerül a Klubban összefognunk és játékosok, edzők, vezetők, szurkolók mind összetartanunk és egy szuper csapatot alkotunk! Én ezért fogok dolgozni! Hajrá Acélbikák!

A rovat további hírei: Sport

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

2025. szep. 17.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a tavaly decemberben megszerzett Európa-bajnoki bronzéremhez képest is van még plusz a magyar női kézilabda-válogatottban.

Kettős Pentele ASE győzelem a városi pingpong ünnepen

Kettős Pentele ASE győzelem a városi pingpong ünnepen

2025. szep. 16.

Magabiztos sikerekkel vágott neki a nemzeti bajnokságok küzdelmeinek a Pentele ASE első és harmadik számú csapata a Bánki Pingpong Házban.

Továbbra is négy magyar a legjobb százban

Továbbra is négy magyar a legjobb százban

2025. szep. 16.

Továbbra is négy magyar játékos található a legjobb százban a teniszezők világranglistáján.

Itthon sem hibázott a DFC

Itthon sem hibázott a DFC

2025. szep. 16.

Második bajnoki meccsén is győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

Focival emlékeztek Ongai Gáborra

Focival emlékeztek Ongai Gáborra

2025. szep. 15.

A Székesfehérvári Rendőr-főkapitányság csapatának végső győzelmét hozta a hetedik alkalommal megrendezett Ongai Gábor Emléktorna a vidámparki műfüves pályákon.

Remek DAB-siker Debrecenben

Remek DAB-siker Debrecenben

2025. szep. 15.

Hosszabbítás után aratott 5-4-es győzelmet Debrecenben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

2025. szep. 14.

A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.