Nyár, vízpart, biztonság – rendőrségi tipptár a szünidőre
Az áldozattá válás megelőzését szolgáló tanácsokkal rukkoltak kis a szünidő beköszöntével – szülők és gyerekek figyelmébe egyaránt ajánlják.
A vakáció gondtalanságát célzó tanácsokkal segíti a szülőket és a gyereket a megyei főkapitányság – az összeállítást a kommunikációs szolgálat azzal a felütéssel postázta, hogy a gyerekekre éppen a nyári időszakban leselkedik a legtöbb veszély, ekkor történik a legtöbb baleset is.
Az önállóság ára
A diákok többsége önállóan vesz részt majd a közlekedésben, és felügyelet nélkül marad otthon. Ilyenkor önfeledtebbek, sokszor figyelmetlenebbek. Különösen fontos, hogy a szülők felelősen döntsenek abban a kérdésben, mikor hagyhatják egyedül egész napra gyermekeiket, milyen járművel, hová engedik el őket.
Éppen ezért is kérik a szülőket, hogy törekedjenek otthon a megfelelő bizalmi légkör megteremtésére és fenntartására, hogy a gyermek merje elmondani, ha bajba került. Magyarázzák el csemetéiknek az alapvető szabályokat, amelyeket akár otthon, akár nyaraláskor be kell tartani, és amelyeket a közlekedés során is alkalmazni kell.
Tételes tanácsok
A főkapitányság az alábbi tanácsokkal szolgál az áldozattá válás megelőzése érdekében!
Idegeneket ne engedjenek be a lakásba, az utcán pedig ne álljanak szóba ismeretlennel! Veszély esetén haladéktalanul hívják a szüleiket, vagy a 112-es segélyhívó számot.
A nyári szünidő alatt a fiatalok csak azokra a helyekre menjenek játszani, szórakozni, ahová a szülők elengedték őket. Minél többen vannak együtt, egy helyen, annál védettebbek a gyermekek. Tanácsos megbeszélni, hogy milyen időpontra érjenek haza, és ha valami közbejönne, arról értesítsék szüleiket.
Online térben idegennel ne társalogjanak, és idegent ne jelöljenek vissza! Ne töltsenek fel magukról érzékeny képeket, adatokat!
Gyalogosként mindig a járdán közlekedjenek, annak is a belső oldalán, az úttesten történő áthaladáshoz pedig vegyék igénybe a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.
Csak megfelelő műszaki állapotú, és a kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpárral induljanak el otthonról! Kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt mindig szálljanak le a kétkerekűről, tolják át az úttest túloldalára!
A strandokon és természetes vízparton tartsák be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat! Értéktárgyakat lehetőség szerint ne vigyenek magukkal, készpénzt pedig csak annyit, ami feltétlenül szükséges lesz! A kulcsokat, iratokat, értékeket helyezzék el biztonságos értékmegőrzőben!
A kamaszok tájékozódjanak a vízterület sajátosságairól, a várható időjárásról és a segélykérés módjáról!
Felhevült testtel soha ne ugorjanak vízbe!
Rendezvényeken, fesztiválokon utasítsák el, ha bárki kábító hatású vagy illegális szert kínál – erről értesítsék a biztonsági személyzetet, illetve hagyják el a társaságot!
Némi odafigyeléssel és egészséges veszélyérzettel jelentősen csökkenthető az áldozattá válás kockázata – már csak ezért is érdemes megfogadni a rendőrségi tippeket!
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Kémény- és lakástüzes kiállítás nyílik az MMK-ban
2025. okt. 28.
Különleges bemutatóval készül a vármegyei katasztrófavédelem: a Munkásművelődési Központ vendégei kémény- és lakástüzes bemutatót láthatnak szerdától. Hírünk mellé bónusz is jár: online leporellók a kiállítás anyagából!
Hamis papírokkal, hamis rendszámokkal próbált bejutni a gyár területére – lebukott!
2025. okt. 27.
Gyanús teherautót és annak vezetőjét vonták intézkedés alá a rendőrök a Hankook üzeménél – a román férfi hamis okmányokkal próbált árut elszállítani. Semmi sem stimmelt, ráadásul drogot is találtak nála, értesült a DO.
Sajnos sikerrel "duplázott" az autótolvaj
2025. okt. 24.
Két autót is elkötött, az egyiket ráadásul meg is rongálta az a férfi, akit a dunaújvárosi rendőrök csíptek el a napokban. Mindkét lopásnál a tulajdonos figyelmetlenségét használta ki az éber tolvaj, értesült a DO.
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.
Súlyos baleset Köztársaság útnál
2025. okt. 11.
Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.








