Szabadtéri koncerttel búcsúztak a tanévtől (galériával)
Stílszerűen muzsikával, és persze végre élő koncerttel ért véget a tanév a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában – a hangversenynek hétfőn délután adott otthont a "lakatolós tér".
Szinte biztos, hogy éppen ilyen alkalmakról álmodtak az alkotók, amikor létrehozták a zeneiskola melletti kompozíciót: egyszerre volt emelkedett és bensőséges hangütésű a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola tanévzáró koncertje, amelyet a tér mellett rendeztek hétfőn délután.
A hangverseny a vírus veszélyhelyzet utáni első alkalom volt, amikor számot adhattak tudásukról a növendékek – aligha véletlen, hogy a nehéz, sokak számára vészterhes vagy éppen gyászos időszak után mindenki különös figyelemmel készült a rendhagyó évzáróra.
A koncerttel nem ért véget az évzáró – az ünnepi ceremónia ez után következett: az alapvizsgázó növendékek felhelyezhették a nevükre gravírozott lakatokat a szoborra, majd ki-ki átvehette a hangszeres tanárától a bizonyítványát.
A szép ünnep kitüntetett pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: középfokon a Pentelei iskolában
2024. aug. 29.
Több úton is folytathatják tanulmányaikat a Pentelei Mentálhigiénés iskola diákjai az általános iskola elvégzése után, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény-bemutató sorozat utolsó darabja a gimnáziumi képzéssel, valamint a szakképzés formáival foglalkozik. Hangkép.
DSTV: közeleg a tanévkezdés
2024. aug. 26.
Bár az országos média kevesebbet foglalkozik a pedagógusok helyzetével, a valóságban nem sok minden változott, derül ki a DSTV összegzéséből. Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete helyi ügyvivője összegzi az aktuális fejleményeket. Hangkép.
DSTV: angol tábor – kicsiknek
2024. aug. 24.
Különleges nyelvtanítási programról tudósít a DSTV összeállítása. Az angol nyelv elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni – játékos formában egészen pici gyerekek is bátran belevághatnak, pláne egy jó hangulatú táborban. Hangkép.
DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye
2024. aug. 22.
A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.
DSTV: fejlődik a Pentelei iskola
2024. aug. 15.
Különleges szellemiség jellemzi a Pentelei Mentálhigiénés iskolát, derül ki a DSTV újabb, az intézmény életét és képzési programját bemutató összegzéséből. Ezúttal az általános iskola fejlesztésével kapcsolatos törekvésekről esik szó. Hangkép.
DSTV: az ovisok étkeztetése
2024. aug. 09.
Ismét az óvodásokat érintő témákkal és kérdésekkel foglalkozik a DSTV összeállítása. Ezúttal a gyerekek étkeztetése a téma – Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója az étkezések száma mellett a minőségi mutatókról és a téma kihívásairól is beszél. Hangkép.
DSTV: Pentele iskolája
2024. aug. 07.
A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium mutatkozik be a DSTV összegzésében. Könyves Ágnes igazgató kalauzolása nyomán szó esik az intézmény különleges küldetéséről, szakmai programjáról és a szakképzés kínálta esélyekről is. Hangkép.









