Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a közösséget, több száz verdát és jelentős számú érdeklődőt csalogatott a Szalki-szigetre az AlfaCity közösségi megmozdulása. A szív benzingőzös dobbanásai a hajtás után.
Aki rajongott már autóért, az tudja, a többieknek fölösleges magyarázni, mit jelent valójában egy márkatalálkozó – a külsőségeket még látja, meg is csodálja, elkapja a hév, a nem mindennapos élmény varázsa, de a lényeg rejtve marad előtte. Furcsaság, bolondéria, mánia és hitelvek. Mint például a nagy kocsi tetejére szerelvényezett pici kocsi, mint például AlfaCity léte.
Csillogó kocsik, csillogó szemek
Két év után gyűltek össze – és idén először Dunaújvárosban, jelesül a közösségi események színhelyeként immár országos viszonylatban is jegyzett Szalki-szigeten – az Alfa Romeo tulajdonosok és az olasz autók szerelmese. AlfaCity okkal-joggal büszkélkedett azzal, hogy a márka világviszonylatban is éllovas találkozójaként tartják számon – már a pénteki bemelegítés során több száz gépcsoda futott be, de mint Halápi Zsolt főszervező kérdésemre megerősítette, reményteli, hogy másnap átlépik az 1000 járműből álló álomhatárt:
– Két évet kellett várni a márka szerepmeseinek arra, hogy újra találkozhassanak, és a visszajelzések szerint nem is lettek hűtlenek AlfaCityhez a rajongók: több külföldi csapat is tiszteletét tette és teszi nálunk, lábon jött egy pompás roadster Lengyelországból, de a szlovákiai, német alfások is útra keltek. Gazdag programmal készültünk, főleg a szombat lesz erős, akkor még olyan tétel is szerepel a kínálatban, mint az alfás tetkók versenye, ami a megszállottságnak egy komoly lépcsőfokát jelzi!
Csillogó kocsikból és csillogó szemekből nem volt hiány pénteken se, de még nem harapott a tömeg, a nyugalmas, békés szemlélődés során szépen el lehetett beszélgetni a rajongókkal. Így is tettem. De előbb a helyszínválasztásról!
Miért éppen a Szalki-sziget?
A helyszínválasztás minden hasonló közösségi esemény, fesztivál, jelentős tömeget vonzó program esetében elsődleges szempont – nincs ez másként a márkatalálkozók esetében sem. A Szalki-sziget lokális erényei is számottevőek: szeparált, de viszonylag jól megközelíthető, tágas, de jól belakható tér, lakni, enni-inni is lehet, a nomádok sátrazhatnak, durva kánikulában a szabadstrand ideális csobbanóhely. Ráadásul közel van a város, de mégis jól elkülönül tőle. Kint is, bent is, mondom, ideális terep.
Ebből eredően a csapat összetartó ereje, a közösségi élmény – aki nem hiszi, jöjjön el egy rockfesztiválra is – garantált.
Van viszont egy másik, ha úgy tetszik, jelentősebb léptékű tényező: a város – és így a Szalki-sziget – földrajzi elhelyezkedéséből fakad. Egy tökéletes helyszín az ország közepén: az AlfaCity hivatalos honlapjáról származik az illusztráció – nem is kell bővebb magyarázat, érv, indok. (Ha én márkatalálkozó-szervező lennék, már nyúlnék is a naptárért, hova, mikor fér be az én bulim.)
A rajongás büszke bája
Gyenes Patrik édesanyjától örökölte a márka iránti hűséget, a gyerekkori rajongás két éve testesült – a szegedi fiatalember egy 14 éves Alfa 147-es boldog birtokosaként először jutott el AlfaCitybe, de mint meséli, rabul ejtette a hangulat is, a közösség is. Ez az a varázs, amit – kívülállóként – csak sejteni lehet, észérvekkel magyarázni is bajos/fölösleges. Az, hogy élőben járhatja körül a Borbandi Zsolt-féle 350 lovas Giuletta TCR-t (420 Newton-méter, 1750 köbcenti, 100 literes tank, brutál hangélmény), mindent visz.
Érteni értem, naná, de persze föl nem foghatom. Mint ahogy Schindler Alex rajongását is csak csodálhatom: az Alfarium Műhely vezére úgy lendül bele az 1974-es Alfa Romeo 2000 jellemzőinek leírásába, szépen apróra elmesélve a műszaki paraméterektől a korabeli olasz design vonalvezetésének valóban szemkápráztató végeredményéig mindent, hogy a végén majdnem elkérem a kulcsot, csak egy körre hadd.
A roadsterek, oldtimerek és a szintén külön placcot kapott erőgépek mellett a belső részen mini Itália fogadja a vendéget – AlfaCity e téren sem viccel, a digó kaják rajongójaként járom körbe a digó kajás sátrat, de van alkatrész, kiegészítő, fóliás stand, mi több, a Barba Italiana sátrában klasszik olasz borbély élesíti a pengét. Eskü, csak egy tavola calda hiányzik, tudjátok, az a kifőzde, ahol termetes mammák főzik és mérik a legjobb pasztát, és ahol mellé a vino di casa, a ház bora opálos harmatot izzad a pohár falára.
A rajongás csimborasszójával Csicsó Róbert, a felvidéki Dunaszerdahelyen zászlót bontott Alfamania Club vezetője szolgált – mint meséli, ő és néhány társa előfutárként már pénteken legurult, a csapat többi tagja szombaton várható:
– Naná, hogy jövünk, ha már a vírus miatti korlátozások után végre lehet jönni. Olyan ez nekünk, mint a muszlimok számára Mekka – kötelező, kihagyhatatlan.
Ennél nem tudok jobb végszót – minden másról meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
Két év után gyűltek össze – és idén először Dunaújvárosban, jelesül a közösségi események színhelyeként immár országos viszonylatban is jegyzett Szalki-szigeten – az Alfa Romeo tulajdonosok és az olasz autók szerelmese. AlfaCity okkal-joggal büszkélkedett azzal, hogy a márka világviszonylatban is éllovas találkozójaként tartják számon – már a pénteki bemelegítés során több száz gépcsoda futott be, Webgalériánk a szombati csúcsrajáratás idején készült, amikor a szervezők reménye szerint átlépték az 1000 járműből álló álomhatárt!
(Fotó: Végh Zoltán)
