Gyermekkönyvtár: folyamatos üzemmód, gazdag programkínálat
Nem lesz rövidített nyári nyitva tartás a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában, ráadásul gazdag szünidei programot is kínál az ifjú könyvbarátoknak az intézmény. Tételes menü a hajtás után!
A Gyermekkönyvtár sem vezeti be az idei évben a rövidített nyári nyitvatartást, tudatta a DO-val Tóth Éva, a József Attila Könyvtár vezetője.
Minden nap, védettségi nélkül is!
A lényeg: a nyári időszakban hétköznaponként már délelőtt 9 órától várják a kis olvasókat és látogatóikat. A pontos menetrend szerint hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 18, míg csütörtökön 17 óráig tart nyitva a Gyermekkönyvtár – fontos viszont, hogy szombaton és vasárnap nem üzemel a kulturális bázis.
Szintén nagyon fontos változás, hogy a látogatást már nem kötik védettségi igazolványhoz – vagyis a betűk fiatal barátai már kísérő nélkül is ellátogathatnak a könyvtárba.
Gazdag kínálat az ifjú könyvbarátoknak!
A nyitvatartási rend mellett szintén figyelmet érdemel, hogy különböző kiegészítő programokkal is szolgál a Gyermekkönyvtár: múlt héten kezdődött és egészen augusztus végéig tart a Mesekedd sorozata – kedd délutánonként mesevetítéssel várják a gyerekeket. A videókban szereplő meséket Marcsi néni és Orsi néni olvasta fel a karantén idején – most meg is nézhetik a kicsik a kiválasztott fabulákat, azokra pedig értékes nyeremények várnak, akik kitöltik a meséhez tartozó netes feladatlapot. Szintén izgalmas kísérletnek ígérkezik a Mazsola percek című sorozat – ami lényegében mondókázó-daloló foglalkozás csemetéknek. Három alkalommal, mindig szerdánként várja Marcsi néni és Orsi néni a legkisebbeket és szüleiket mondókatanulásra, ölbéli játékokra, közös éneklésre a Gyermekkönyvtárban. A sorozatnyitó foglalkozás július 14-én, szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik! És ezzel még mindig nincs vége: a Mesedélután című, kreatívkodással egybekötött papírszínházi előadásra csütörtökönként várják – összesen négy alkalommal – a gyerekeket! A következő lehetőség július 15-én lesz: 15 órától hajtogathatnak, vághatnak, ragaszthatnak és festhetnek a vendégek – majd 16 órakor meghallgatják Marcsi néni meséjét vagy megnézhetnek egy papírszínházi előadást.
Gazdag kínálattal készülnek – és mindenkit szeretettel várnak!
(Fotó: gyerek.jakd.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.
Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)
2025. júl. 04.
A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!
Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)
2025. júl. 03.
Kegyetlenül erős felhozatallal startolt a Rockmaraton Fesztivál: az első nap kínálatában máris komoly csúcsokat járhattak be a látogatók, tegnap este már több ezren tomboltak a The Hu és a Powerwolf koncertjén a Szalki-szigeten. A hangulat változatlanul frenetikus – és mennyi jó arc, atyavilág!
"Velem volt tele a sajtó" – fotókiállítás a könyvtárban
2025. júl. 02.
Szabóné Zsedrovits Enikő bemutatójával folytatódik a József Attila Könyvtár kiállításainak sora – a fotótárlat megnyitójára csütörtökön délután várják a vendégeket.