Ilyen még úgysem volt: csomagtartó vásár Újtelepen!
Közösségi kezdeményezésként, jókedvükből igyekeznek meghonosítani a bolhapiac szokatlan formáját a szervezők – az első alkalomra már (és még) lehet jelentkezni!
Csomagtartó vásárt és bolhapiacot szerveznek az újtelepi volt iskola udvarán – természetesen ahogy a bolhapiac esetében sem az apró csípős élősködőket, úgy a csomagtartó vásárban sem járművek raktereit bocsátják áruba a leleményes kofák. A közösségi kezdeményezésként megvalósuló, mind a nézgelődők, mind az árusok számára ingyenes megmozdulás részleteiről Coletti Éva tájékoztatta a DO-t. Mint megtudtuk, három időpont már biztos – elsőként augusztus 7-én, majd szeptember 11-én és október 9-én, mindhárom alkalommal fél 9-től 12 óráig várják az árusokat és az érdeklődőket a szándék szerint színes, mozgalmas, kiváló hangulatú kirakodásra. Az előkészületekről szintén az akció egyik főszervezője számolt be:
– A helyszínt ingyen kaptuk, mi is azért vágunk bele, mert nagyon jó hangulatúak szoktak lenni az ilyen „kincskeresések”. Mivel a volt iskola udvarán rendezzük az eseményt, első nekifutásra elég konzervatívan számoltunk: 28 autós és 15 bolhapiacos árus jelentkezését várjuk.
Az első alkalomra még lehet árusnak jelentkezni a 70/541-8920.as számon, az eseménnyel kapcsolatos friss információkat a közösségi kezdeményezés facebook felületén követheti a kincsvadászok – az alábbi címen!
Csomagtartó Vásár & Bolhapiac – Újtelep (katt) >>
Ha a szervezők szándéka valóra válik, remek program lesz jövő szombaton – nézzék meg!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Meteo extra: itt az idei első hőségriasztás!
2025. jún. 05.
Évszázados melegrekordok dőlhetnek meg, vasárnapig adott ki másodfokú hőségriasztást az ország területére az országos tisztifőorvos. És még csak június elejénél járunk...
DSTV: tippeltek a városlakók
2025. jún. 03.
Érdekes tippjátékra invitálta a riportalanyokat a DSTV csapata. A BL-döntő előtt az eredmény megtippelését várta – a többség a PSG-t jósolta befutóként (ez bejött), de az 5-0 elképzelhetetlennek tűnt. Hangkép.
Hihetetlen, de igaz: tombol a nyár!
2025. jún. 02.
Két hete még meg akartunk fagyni, ehhez képest a hétre tikkasztó kánikulát ígér a DO időjárási szakértője. Bőven 30 fok fölötti csúcsokra készülhetünk – és ha lesz csapadék, durva lesz.
Jó ügyért futott a város! (galériával)
2025. jún. 02.
Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi futást, mellyel az Aprók háza Tagóvodát segítették meg a rendezvény résztvevői.
DSTV: tánc a téren a világnapon
2025. jún. 02.
Visszatérő vendégként szerepel a DSTV riportjában Kerekes-Jacsó Bettina. A táncost most annak apropóján keresték fel ismét, hogy a tánc világnapja alkalmából csapata is ritmusra mozgott – méghozzá a Városháza téren. Tánctérhangkép.
DSTV: együtt rajzoltak az ovisok
2025. jún. 01.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy a mozi előtti tér színes rajzokkal gazdagodott. A DLSZ és a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodáinak újabb összefogása révén krétát ragadtak a gyerekek – ráadásul a közösségi élmény mellett nyereményeket is bezsebelhettek. Hangkép.
DSTV: az íjászat bűvöletében (galériával)
2025. máj. 31.
Van egy sportág, amely magában foglalja a természet és a történelem szeretetét egyaránt, derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb arra az íjászversenyre látogatott, amelyet a kőtárban rendeztek – több mint 80 indulóval! Hangkép és képtár itt!