Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kékszalag: több mint hatszáz hajó részvételére számítanak

Sport
Kékszalag
Magyar Vitorlás Szövetség

facebook megosztás

doszerk - 2021. júl. 01., 17:30

Az idei, 53. Kékszalag Nagydíjon is több mint hatszáz hajó részvételére számít július 22-én 9 órakor a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ).

Az első alkalommal 1934-ben, majd 2001-től megszakítás nélkül megtartott tradicionális Balaton-kerülő csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a programok tekintetében lesznek ugyan változások, de a balatonfüredi rajt és cél, valamint a légvonalban 155 kilométeres távolság továbbra is adott. Gerendy Zoltán, az MVSZ elnöke kiemelte: az idei esztendőben is a vitorlázás ünnepe lesz a Kékszalag, amire nemcsak a versenyzők készülnek, hanem a szövetség is. "A háttérben nagyon sokan dolgoznak azért, hogy sikeres legyen a lebonyolítás. Azt sem szabad elfelejteni, hogy több mint ötszáz hajóról beszélünk, ami közel háromezer vitorlázót jelent, ennyi hajó egyidejű jelenléte a tavon már önmagában is rendkívül nagy esemény, különösen ha versenyeznek egymással" - közölte. A névadó főszponzor képviseletében Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója elmondta: a pandémia új kihívások elé állította őket is, de egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy továbbra is névadó támogatók lesznek, immár egymást követően harmadszor.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hangsúlyozta: változatlanul kiemelten kezelik a versenyzők és versenyrendezők egészségének megőrzését, ezért számos ezzel kapcsolatos óvintézkedést vezettek be. Hozzátette: idén 24 kategóriában hirdetnek győztest, a nevezésre ezúttal is az Anna Grand Hotelben kerül sor július 21-én, amely nap különlegessége lesz, hogy 17 órától a balatonfüredi Vitorlás tér lesz a házigazdája az első magyar E-Sailing bajnokság fináléjának. Tavaly - amikor 27 hajóosztályban 535 hajó nevezett - a Vándor Róbert kormányozta RSM 2 katamarán nyert, a győztes legénység közel 18 órát töltött a vízen, hiszen a szél nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz. A címvédő csapat vezetőjeként Kalocsai Zsolt elmondta: nehéz versenyre számít, amelyben a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is kiélezett csatát kell majd vívni a győzelemért a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben. Hozzátette: rengeteget edzettek, és szeretnék megvédeni címüket, ebben reálisan három-négy potenciális riválisra számít.

Képek forrása: MTI

Liptay Gabriella, a KPMG fair play-díjat alapító KPMG Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója elmondta: idén először KPMG fair play-különdíjban részesítik azt a versenyzőt, hajót, csapatot, amely a fair play szellemében tesz kiemelkedőt a verseny ideje alatt. A résztvevőknek negyvennyolc órája van a Kékszalag távjának teljesítésére, a viadalt ezúttal is élőben közvetíti az M4 Sport, míg a versenyen új nyomkövetési rendszer mutatkozik be. Utóbbi az első olyan technikai megoldás, amely összeköttetésben áll az MVSZ versenyadminisztrációs rendszerével is, valamint képes valós idejű adatátadásra külső rendszerek felé.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma a Pénzügyőr ellen

2026. már. 04.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a vendég Pénzügyőr dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga kedd esti fordulójában.

Rangadóval folytatják a bajnokságot

2026. már. 03.

Idegenben, az Eger otthonában ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnoki középszakasz felsőházának harmadik fordulójában szerdán este hét órától.

Két ezüst a válogatón

2026. már. 03.

Utassy Lilla és Kaszala Máté is a második helyen végzett a kötöttfogású és női U15-ös birkózók Dunakeszin megrendezett válogató versenyén.

Tisztes helytállásban bízva

2026. már. 03.

A Pénzügyőr elleni hazai mérkőzéssel folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE röplabda csapata ma este hét órától.

Focival emlékeztek egykori társaikra

2026. már. 02.

Az Africas csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban vasárnap megrendezett XVI. Dunabau Deák Senior Kupa kispályás labdarúgó torna.

A véghajrában bukott pontokat a DFC

2026. már. 02.

Háromszor is vezetést szerzett, mégis csak egy pontot hozott haza Érdről a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III dél-nyugati csoportjának tavaszi rajtján.

Véget ért az Andersen Liga alapszakasza

2026. már. 02.

Mindkét dunaújvárosi csapat győzelemnek örülhetett a jégkorong Andersen Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő