Lőczi Árpád is a DAB-nál folytatja

doszerk - 2021. július 16. 18:01

Lőczi Árpád személyében újabb tehetséges hokissal erősítette meg játékoskeretét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Kép forrása: MAC (Mudra László felvétele)

Hivatalos honlapján hozta nyilvánossága a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy a 21 éves Lőczi Árpád is a DAB együttesében folytatja pályafutását. A MAC saját nevelésű játékosa 2017-ben mutatkozott be a felnőttek között, egy évet játszott kölcsönben a Vasas csapatánál, majd a 2018/2019-es szezonban lehetőséget kapott a MAC Extraligás együttesében, de ebben a HK Budapest színeiben az Erste ligában is játszott, s mint azt elárulta, húzóember szeretne lenni az Acélbikák gárdájánál.

- Úgy gondolom, hogy mindenki életében szükség van a változásra, és nálam ez a pillanat most jött el. Olyan csapatban szerettem volna játszani, ahol akár fiatal magyarként is lehet meghatározó szerepkörben játszani. A város sem lesz ismeretlen számomra, mert 13 évesen játszottam egy évet Dunaújvárosban. Akkoriban a szurkolók is fergeteges hangulatot csináltak a csarnokban, remélem jövőre sem lesz ez másképp. Elégedett lennék, ha egy olyan csapat alakulna ki, mely az első meccstől az utolsóig a maximumát nyújtja, és ezáltal sikerül meglepetéseket okoznia a ligán belül.

A rovat további hírei: Sport

A nyári tábor után versenyre utaztak

A nyári tábor után versenyre utaztak

2025. júl. 01.

Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.

Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója

Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója

2025. júl. 01.

Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.

Szerb válogatott csatár az DAB-ban

Szerb válogatott csatár az DAB-ban

2025. jún. 30.

A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.

Aranyos dunaújvárosiak

Aranyos dunaújvárosiak

2025. jún. 30.

Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.

Nyolc között a fiatalok

Nyolc között a fiatalok

2025. jún. 30.

Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.

Nem volt esély a spanyolok ellen

Nem volt esély a spanyolok ellen

2025. jún. 29.

Minden negyedet megnyerve aratott nyolcgólos győzelmet a magyar fiatalok ellen a spanyol válogatott az isztambuli U16-is női vízilabda Európa-bajnokságon.

Kiütéssel kezdtek a fiatalok

Kiütéssel kezdtek a fiatalok

2025. jún. 28.

Tizennyolc gólos győzelemmel kezdte meg szereplését az isztambuli Európa-bajnokságon a három DFVE-játékossal felálló magyar női U16-os vízilabda válogatott.