Metal Factory: tömeges jelenlét, csúcsrajáratás (galériával)
Boldogító végjáték koronázta a Szalki-szigeten rendezett fesztivált tegnap, a Metal Factory utolsó napján. A záróakkordokat felidéző rövid összegzésünk mellett képek sokasága a bizonyíték rá!
"Nagyon nagy tömeg van!" – még nem sikerült lejutnom a rockbázisra, de Végh Zozó kolléga gyors és lényegretörő üzenete már jelezte, mi vár a Szalki-szigeten. És tényleg.
Hibátlan befejezés
A Metal Factory szervezői is úgy gondolták, egy emlékezetes fináléval búcsúznak az idei megmozdulástól – és csinálnak kedvet egyúttal a következő Rockmaratonhoz, ami a remények szerint a jubileumi, 30. lesz a fesztivál történetében –, a közönség pedig tömeges jelenléttel hálálta meg a bőséges koncertmenüt. Szemernyi túlzás nélkül: hibátlan befejezés kerekedett.
Nekem – nagy nevek ide vagy oda – továbbra is a hátsó traktus, vagyis az idén Kokszolóblokk néven üzemelő sátor a kedvenc fesztiválhelyszínem, ahol ugyan tegnap egy személyi sérüléssel járt súlyos baleset is történt (a részletekről egyelőre nem kaptunk hivatalos tájékoztatást, csak a mentők beavatkozását láthattam teljesen véletlenül), ám végig megbízhatóan tolta a punk és hc szcéna jeleseit. Tegnap nekem először a The Southern Oracle energiabombájától szakadt le a fejem ott, aztán a Subscribe buliját csíptem el, hogy aztán az Acélöntőmű színpadára lépő Road zenekar koncertje tegye teljessé a fesztiválélményt. Szép és kerek történet, legyen elég ennyi!
Jó sokból jó sokat
Egyébként a zárónapi kínálat is a bőséges merítés elvén alapult, a színpadok közötti séták, kajálások, ivászatok meg a barátság kötelékeit fonták szorosra – a Metal Factory e fronton tényleg a Rockmaraton legszebb tradícióit idézte.
A fesztiválvendégek – ezer és egy remek apróbb-nagyobb példát tudnék sorolni – szeretnek és tudnak élni, és ezt a derűs életigenlést sok-sok módon ki is tudják, merik, akarják fejezni. Nevetve, táncolva, ugrálva, hosszú tollakat rázva – ahogy kell.
Jó sok vidám percből jó sok szép pillanatot örökített meg fesztiválzáró webgalériánk – és persze mi mással búcsúzhatnék: találkozzunk és pacsizzunk jövőre veletek és még többekkel ugyanitt!
(Fotó: Szalmakalap KommanDO – Végh Zoltán képei)
A rovat további hírei: Kultúra
Írás a löszfalon – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. nov. 03.
Egresi Zsuzsára, Dunaújváros rendkívüli képzőművészére emlékeztek a József Attila Könyvtárban még múlt csütörtökön délután. Rézkarcai és grafikái mellett versei is szerves részét képezték az eseménynek – az Írás a löszfalon című kötetéből válogattak írásokat, ezzel is megidézve a művésznő szellemét.
DSTV: Feltóti Sándor emlékezete
2025. okt. 31.
Rendhagyó bemutatót láthatnak a Rosti iskola vendégei, idézi fel a DSTV összeállítása. A Tantermi tárlatok a Rostiban sorozat keretében a 2023-ban elhunyt költő, fotós, tanár, Feltóti Sándor alkotásaiból válogattak össze páratlan kiállítást. Hangkép.
DSTV: egy orvos oltára a múzeumban
2025. okt. 29.
Időről-időre érdemes felkeresni az Intercisa Múzeum hivatalos oldalát, derül ki a DSTV összegzéséből. A szakemberek érdekes történelmi emlékek történetét dolgozzák fel – dr. Szabó Antal Tibor régész-muzeológus legutóbb "egy orvos oltáráról" mesélt. Hangkép.
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.










