Trenka János: "Zsófi alapos munkát végzett!"

doszerk - 2021. július 22. 19:14

Remekül sikerült a pódiumedzés a tokiói olimpián szereplő Kovács Zsófiának, aki immár második alkalommal vesz részt az ötkarikás játékokon.

A DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásznőjének teljesítményét helyszínen tartózkodó edzője, Trenka János úgy jellemezte: "alapos munkát végzett. - Nagyon szépen összeszedetten dolgozott Zsófi, tényleg nagyon minimális, apró pontatlanságok voltak, nem is igazán van min javítani. Nagyon alapos munkát végzett minden szeren, szépen teljesített mindenhol. Trenka János elmondta, Kovácsnak az elmúlt napokban már maximálisan sikerült átállnia a távol-keleti időzónára, így ez nem okoz problémát számára. - Nincsen semmi gond ilyen téren, azt gondolom, Zsófinak ez jól ment, most egy kicsit éjszakai járatban vagyunk, ez még szerintem könnyebb is számára, legalábbis én ezt veszem észre rajta.

Képek forrása: MTI/Czeglédi Zoltán

A szakember szerint látni, hogy vannak ügyes, kiváló tornászok, egyes szereken és összetettben is, de igyekeznek csak a saját gyakorlataikra fókuszálni. Ezt a kétszeres Európa-bajnok sportoló is így gondolja: - Nem figyeljük az ellenfeleket, de nem is akarjuk. Sok jó tornász van, hiszen ez egy olimpia, de ezt leszámítva tényleg csak magunkkal foglalkozunk. Jól vagyok, nagyon koncentráltnak érzem magam, telnek a napok az edzés-alvás-étkezés háromszögben.

Részletes program a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) tájékoztatása szerint, tokiói olimpia (helyi idő szerint, – 7 óra)

Július 24. férfi selejtező, 10:00-22:00
Július 25. női selejtező, 10:00-22:00
Július 26. férfi csapat döntő, 19:10-22:00
Július 27. női csapat döntő, 19:45-22:00
Július 28. férfi egyéni összetett döntő, 19:15-22:10
Július 29. női egyéni összetett döntő, 19:50-22:10
Augusztus 1. szerenkénti döntők, első nap, 17:00-20:00 (férfi – talaj & lólengés, nők – ugrás & felemáskorlát)
Augusztus 2. szerenkénti döntők, második nap, 17:00-19:15 (férfi – gyűrű & ugrás; nők – talaj)
Augusztus 3. szerenkénti döntők, harmadik nap, 17:00-19:15 (férfi – korlát & nyújtó; nők – gerenda)

(MATSZ)

A rovat további hírei: Sport

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.

Hajrásiker az elődöntő első meccsén

Hajrásiker az elődöntő első meccsén

2024. már. 25.

Az utolsó hat percben négy gólt szerezve került előnybe a DAB-ASP jégkorong csapata az Andersen Liga elődöntőjében a Lehel ellen.

Csak a gól hiányzott, de az nagyon

Csak a gól hiányzott, de az nagyon

2024. már. 25.

Hiába a helyzetek, a két kapufa, hadilábon állt a gólszerzéssel a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Ferencváros II. elleni hazai bajnokin.

Mayer Gréta triplázott az országos bajnokságon!

Mayer Gréta triplázott az országos bajnokságon!

2024. már. 24.

A dunaújvárosi Mayer Gréta három szeren, ugráson, talajon és gerendán is diadalmaskodni tudott - utóbbi szeren az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lilivel holtversenyben- a női tornászok Waberer’s felnőtt országos bajnokságának szerenkénti döntőiben, ahol az FTC-s Székely Zója felemáskorláton nyert.

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

2024. már. 24.

Nemcsak az ellenféllel, külső tényezőkkel is meg kellett harcolnia a DKSE röplabdázóinak a TFSE elleni hazai bajnokin.

A Fradit fogadják a focisták

A Fradit fogadják a focisták

2024. már. 24.

A Ferencváros második számú csapata elleni összecsapással folytatják az NB III-as pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délután kettő órától.

Czifra Lili országos bajnok összetettben

Czifra Lili országos bajnok összetettben

2024. már. 23.

A DKSE "A" Czifra Bettina Lili, Mayer Gréta, Makai Lilla, Csíki Zsófia összeállítású együttese nyerte a Waberer’s női szuper csapatbajnokság első fordulóját, az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lili pedig az országos bajnokság egyéni összetettjében diadalmaskodott.