Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Csillagnézés így is, úgy is – újra együtt (galériával)

Mozaik
csillaghullás
mese
közösség

facebook megosztás

Öcaline - 2021. aug. 16., 18:16

Bevallottan a közösségi élmény megteremtését is célozta az a kezdeményezés, amelyre még múlt pénteken várták az érdeklődőket a Víztoronynál. Csillagnézés csillaghullás idején – csillagos ötös program kerekedett.

Minden a korábbi tervek szerint alakult – még a korábban az esemény fényét szó szerint fenyegető felhők is elvonultak a csillagnézéssel körített közösségi kezdeményezés útjából a Víztoronynál múlt pénteken. 

Mesés kezdetek

A program még az utolsó pillanatban is bővült, tudatta egyáltalán nem titkolt örömmel Barta Endre – a humán ügyekért felelős alpolgármester ezúttal Kálló Gergely országgyűlési képviselő társaságában egyfelől házigazdaként, másrészt a programsorozat moderátoraként vett részt az eseményen. Amelyről érdeklődésemre elárulta, hogy egy azon közösségi kezdeményezések köréből, amelyeket már régóta terveznek, de amelyek eddig a vírus veszélyhelyzet miatt sajnos meghiúsultak. 

A közösségépítés egyik pillére pénteken a mese volt: előbb Pável István és barátja, Kupsza János Csavargoo szórakoztatta felváltva remek fabulákkal az aprónépet, majd egy valódi csillag, Kovács Zsófi olimpiai élménybeszámolója következett – a DKSE tornásza edzőjével, Trenka Jánossal elevenítette föl tokiói emlékeit a szépszámú közönség előtt.

"Úristen, de közel vaaan!"

Ezt már egy ujjongó kissrác mondta, amikor – rövid beállítási procedúra után – meglátta a Hold krátereit Hédl István amatőr csillagász távcsövében. A lelkesedés nem volt véletlen: az este fénypontjának a mesék és az élménybeszámoló mellett – és a közös csillaghullás-nézés előtt, közben és után – az égbolt csodáinak távcsöves megtekintése ígérkezett, méghozzá egy-egy rövid, tudományos igényű magyarázattal. Az érdeklődők hallhattak a Holdról, a Szaturnusz-gyűrűről, valamint a közösségi kezdeményezés időzítésének alapjául szolgáló csillaghullásról, vagyis a Perseidák meteorraj érkezésének csúcsidőszakáról is. 
A közönség türelmesen várakozott a távcsövek előtt, szépen sorban következtek az égi csodák – a szó legnemesebb értelmében csillagos ötös mutatvány volt, köszönet érte!

Így tárultak fel a csillagösvény titkai

Hédl István nemcsak távcsöveket hozott a pénteki összetartásra, de minden új és új égi jelenséghez rövid magyarázatot fűzött. Szépen sorban: az eseményen előbb a Holdat láthatta a közönség a krátereivel, majd – a sötétedés nyomán – egyre több csodával ajándékozta meg az égbolt az esemény vendégeit. Feltűnt a Jupiter a holdjaival, a Szaturnusz a gyűrűjével, a Cassiopea csillagkép, végül az Androméda galaxis is.
És a szerencsésebbek hullócsillagot is láthattak – igaz, azt már szigorúan szabad szemmel: a porszemcse méretű mikrometeoritok útját lehetetlen a távcsővel követni. Az az igazi, váratlan csoda!

Az eseménysorozat szép pillanatairól meg meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán) 

2. Galéria
csillaghullás
közösség
mese

facebook megosztás

Minden a korábbi tervek szerint alakult – még a korábban az esemény fényét szó szerint fenyegető felhők is elvonultak a csillagnézéssel körített közösségi kezdeményezés útjából a Víztoronynál múlt pénteken. Csillagnézés, mese, élménybeszámoló, és persze a csillaghullás; csillagos ötös program volt!

(Fotó: Végh Zoltán)

Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Közösségi élmény a Víztoronynál - fotó:
Öcaline - 2021. aug. 16.

A rovat további hírei: Mozaik

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

2025. szep. 11.

Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

2025. szep. 10.

Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

2025. szep. 10.

Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.

DSTV: az élő muzsika utazó követe

DSTV: az élő muzsika utazó követe

2025. szep. 10.

Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.

 

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

2025. szep. 09.

Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.

 

Nyárias nyitány, változékony folytatás

Nyárias nyitány, változékony folytatás

2025. szep. 08.

Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

2025. szep. 08.

Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. A Balaton partján sem borult a papírorma

  3. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  4. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  5. Fontos pontokra hajt a DFC

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő