Éppen mától jelentkezhetnek árusok az Újtelepen rendezendő közösségi kezdeményezésre, immár másodszorra várja már a vendégeket a Csomagtartóvásár és Bolhapiac. Komoly kincsvadászatra készülnek, felhívás a hajtás után!
A szervezők szándéka változatlan: szerintük az újrahasznosítás a szelektív gyűjtés mellett arról is szól, hogy a nem kívánt dolgaink, használati tárgyaink ne a kukában landoljanak. Egy számunkra már nem hasznos portéka másnak kincs lehet – éppen erről szól a közösségi kezdeményezésként szervezett, mind az árusok, mind a vendégek számára térítésmentes csomagtartó vásár program.
A fentiek érvényességéről városunkban legközelebb szeptember 11-én, azaz két hét múlva szombaton győződhetnek meg személyesen a kincsvadászok, akiket fél 9 és 12 óra között várnak a volt újtelepi iskola udvarán (Jókai utca 19., megközelíthető a Móra utca felől is).
Figyelem, fontos: az eseményt Újtelepen, de nem csupán az újtelepiek számára szervezik! Szintén lényeges, hogy éppen ma kezdődik az árusok toborzása: ha feleslegessé vált holmija, áruba bocsátható kincse van, keresse a szervezőket ma 18 órától a 70/541-8920-as számon! Érdemes mielőbb szólni, a jelentkezéseket addig regisztrálják, amíg a szabad helyek rendelkezésre állnak!
(Az archív fotó az első vásárban készült!)

